Napjaink történelme

Kárpát-medence a Földi paradicsomkert, az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga

Gondolatok a Kárpát-medencéről, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanítanak.


Adja hozzá!          Következő link

VISSZA a 1. részhez. -->


2. rész

Betelepítés

Központi szerep:
A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva!

Az energiaközpont:
A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szív csakrája a Kárpát-medencében található.
A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben található a Föld szívcsakrája.
A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden ősi, magas kultúrával rendelkező nép is. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt.
A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van.

Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta:
Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.

Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.
Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura.


Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.

A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye.

A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület.

Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.

A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott.

Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni.


Privatizálás:
A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását.
Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, majd a minél nagyobb munkanélküliség és elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni.

A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le.

2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Ez azt jelenti, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés.

A szőlősgazdákat arra buzdítják, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek.

Az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.

A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle.
Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 %-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb...Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok.

Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek.

A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni!
Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!



Vilder Penfild professzor:
A 60-as években a kaliforniai egyetemen a Rockefeller alapítvány megbízásából kutatásokat végzett azzal a céllal, hogy az emberiség génállományában domináns géneket keressenek. Olyanokat, amelyek a többit képesek elnyomni, vagy azok fölé emelkedni és az emberi személyiséget és képességeket meghatározni. Két ilyen gént találtak. Egyik a semita, melynek képviselői a zsidók. A másik meghatározás úgy szól, hogy legjellemzőbb képviselői a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport.
Az egyik csoport elnyomó, a másik felemelő képességekkel rendelkezik. A magyarság soha nem volt képes más népek elnyomására. Nem volt célja, hogy leigázzon és elfoglaljon másoktól területeket, hogy kiirtson ezért egész nemzeteket (indiánok...). Nem vette el más népek földjét.
A magyarság alapvető képessége és feladata más népek felemelése. A múltban ez nem jelentett problémát. A jövőben őseink útját járva, az ő példájukat kell követnünk!


Lev Pinszker zsidó orvos írása az 1800-as évekből:
"Ma a zsidók nem léteznek nemzetként, mindenhol idegennek számítanak.....Csak a vak nem veszi észre, hogy a zsidóság kiválasztott népe egyetemes utálatnak örvend, nem tudnak beolvadni egyetlen nemzetségbe sem és ebből következően egyik nemzet sem képes megértést tanúsítani irántuk. A gyakorlati megoldás tehát a saját területén élő nemzet megalakításában rejlik."

A korábbi, megelőző századokban a zsidókat szinte minden országból kitiltották, kiutasították összeférhetetlenségük miatt. Kereskedésük és banki tevékenységük mindenhol az őslakosság uzsorával történő kizsákmányolását jelentette és jelenti a Földön globálisan ma is.

Sir Moses Montefiore:
Az 1800-as évek második felében Angliában hatalmas karriert befutott zsidó üzletember a világban szétszórtan élő zsidókat az "ígéret földjének" elfoglalására ösztönözte. Az Izraelita Világszövetség felhívása a következőkről szólt:
"Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot birtokba vehessétek, hogy minden keresztényt elűzzetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elég anyagi eszközötök, párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és a magyarországi területeket kiragadjátok a keresztényektől, s azok kizárólag zsidó kézbe kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek."

Fentiek szerint mi birtokoljuk az " Ígéret földjét !"

"Ámde a vén könyvekben sok volt még a sötétség,
Főként, mert idegen szók fertőzték meg a nyelvünk,
Megtévesztették az igazságot kereső észt,
S egyszeriben kedvét vették a komoly tanulástól."

(Janus Pannonius)

Ezt követően a háttérhatalom irányításával tömeges zsidó emigráció indult hazánk felé földet és hont foglalni. A Dohány utcai zsinagógát 1859-ben felavatták. A beözönléssel együtt járó szellemi leigázás, az erkölcs porba tiprása is megindult.

Istóczy Győző említi, hogy a zsidók létszáma átlagban minden 30 évben megkétszereződik. Az 1869/70-es népszámlálás szerint 553.641 zsidó élt Magyarországon. (2007 ?) Világosan látta az országhódítást : "A nem zsidó lakosság fogyása..."...." az ország vagyona lépésről-lépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül...."

A II. világháború idején a Kárpát-medence a zsidóknak Noé bárkáját jelentette.
Horthy védelmet biztosított a számukra, nem adta ki őket a németeknek. Európa országaiból százezres nagyságrendben menekültek hazánkba, a biztonságot nyújtó területre az üldözött zsidók. Létszámuk a világháborút követően nem mutatott jelentős veszteséget.
Magyarország a zsidó népirtás vádja miatt mégis tetemes kártérítést fizetett a részükre.

A világháborúk egyértelműen segítették Európa júdaizálását. Ma a történelem könyvek ennek éppen az ellenkezőjét tanítják és állítják. A SÁTÁNIZMUS FÖLDI KÉPVISELŐI

Máté Imre:
"Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni."




Baruch Levi rabbi Marxhoz írt leveléből részlet:
" A zsidó nép -egészében véve- a saját Messiása lesz. Uralkodni fog az egész világon, össze fogja olvasztani az emberi fajokat, meg fogja szüntetni a határokat (lásd EU), és el fogja távolítani a monarchiákat (királyságok megszüntetése), melyek az önkényesség védőbástyái. Egy világköztársaságot fog berendezni, amely végezetül minden zsidónak polgárlevelet fog adni. Ebben az új szervezetben Izraelnek az egész világon szétszórtan élő gyermekei, akik ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, akik ugyanazt az áthagyományozott nevelést kapták, mindenhol ellenállás nélkül vezetőkké lesznek. ...Így fognak beteljesedni a Talmud ígéretei, melyek szerint, ha eljön a Messiás ideje, a zsidók az egész világ vagyonát kezeikbe fogják kapni."

Izrael:
Földje alkalmatlan életterület, terméketlen és száraz, az ivóvíz ellátás rendkívüli nehézségeket okoz. A zsidók XX. szd. elején történt bevándorlásával, területfoglalásával elindult harc napjainkig elhúzódó, véres háborúkhoz vezetett. A háború kezdetétől eltelt néhány év alatt a jelen időkig, közel már az 1 millió áldozat száma. A háború fenntartása dollár milliárdokba kerül. Ezt a fedezetet főként Amerika pénzügyi háttere biztosítja, mely miatt az ott élők egyre nagyobb gyakorisággal lázadnak.
Sem az életterület nem megfelelő, sem anyagilag nem fedezhető hosszú távon az ott élő zsidóknak a létfenntartása. Csurka István már rég megírta, hogy az izraeli háború feneketlen mélységű költségvetésébe bizony a magyar Ft-ból is jócskán jut. Azaz, a magyar népet is megsarcolják hadi céljaik megvalósítására. Hol is vannak a költségvetésből hiányzó milliárdok, melyekkel soha, senki nem tudott elszámolni?!
A palesztínai letelepítés és az ott kirobbantott háború a valóságban csak látszat akció. A valós cél a világ felé a figyelemelterelés a Kárpát-medence elfoglalásáról és megszállásáról.

MTI: Népszava (2007.12.05.):
"A budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times. Több zsidó élte túl a második világháborút és maradt Magyarországon, mint Közép-Európa más részein. A magyar főváros zsinagógáit, köztük a világ második legnagyobb zsinagógáját mozgalmas élet jellemzi, zsidó iskolák, kiadványok, weboldalak és blogok működnek. Valóságos reneszánszát éli a hetedik kerületi történelmi zsidónegyed, a zsidó háromszög. Budapesten működik a Ronald S. Lauder Alapítvány által a zsidó identitás előmozdítására Európában létrehozott 40 iskola közül a legnagyobb."

Betelepítés:

"Nemzetiségi és közgazdasági tekintetek tanácsolják, hogy Magyarország ne tárjon kaput semmi jött-ment söpredéknek.
Azt az önfenntartás kötelessége parancsolja, hogy idegen zsidóknak, épp úgy, mint idegen pánszláv vagy pánromán elemeknek Magyarországba csoportosulása meg ne engedtessék."
(Kossuth Lajos)

A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött.
Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. (A szélsőséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.

Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Akinek még nem tűnt föl, az gondolkodjon el azon, hogy az uniós zászlóban található sárga csillagok kiket jelöltek a II. világháború során. És jelen esetben tekintsünk el attól, hogy 5, vagy 6 ágú csillagról van szó. Ma az Uniós zászló jelképeként sárga csillagok egész sora körvonalazódik ki.
A történelem során a vörös csillag a származásuk szerinti zsidó vezetők jelképe volt: Sztálinnak, Leninnek....Rákosinak, Kádárnak.... Az általuk képviselt és irányított szocializmus szerény becslések szerint is, az eddigi legnagyobb népirtás a világon, mely legalább 100-150.000 millió áldozatot követelt!

Az elmúlt években az ország egész területén, gombamód szaporodnak és jelenleg is teljes erővel történnek a lakópark építések (túlnyomóan izraeli tulajdonban), melyek többsége eddig üresen állt. Az itteni lakosság sem számában, sem anyagi helyzetét illetően nincs abban a helyzetben, hogy ezeket az épületeket benépesítse. Ezek az építkezések egy pontos terv alapján, egy idegen faj részére, új életterületként szolgálnak majd.

Tel Avív:
Az idei évben óriás plakáton szólítják fel a zsidó lakosságot. A Lánc-híd színes fotója mellett a következő szöveg áll: Gyertek az új hazába! Azaz Magyarországot a sajátjuknak tekintik, az ottani lakosságnak úgy hirdetik, hogy a mi hazánk már az ő tulajdonuk az ő birtokuk és új hazájuk. És ebben az a szomorú, hogy a tulajdonviszonyokat, a birtokviszonyokat, a fő pozíciókat tekintve valóban átvették az ország irányítását és ezt hagytuk, sőt egyesek meg is szavazták!
"Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni !"

Simon Peresz:
Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot.


http://www.youtube.com/watch?v=zK0paj_hFWw


Tervek:
Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó, továbbá kínaiak betelepítését tervezik, és a romák számának növelését. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges.

Néhány évvel ezelőtt tervbe vették Budapest átkeresztelését Judapestre és a vidék sem számíthat jobb helyzetre.

2004-ben, a holokauszt 60. évfordulóján 150,-Ft-os bélyeget adtak ki 3 nyelven. A magyar nyelven kiadott bélyegen a következő szöveget lehet összeolvasni: A zsidó állam Magyarország. Alatta kiegészítésként külön kis bélyeg, melyen a szöveg: Ha akarjátok, nem mese. A bélyeg a bélyegmúzeumban megtekinthető.


Franciaországban és több államban már "kis zsidó ország"-nak hívják Magyarországot. A külföld felvilágosultabb és jobban tudja mi történik a Kárpát-medencében, mint maga a magyarság.

A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naív magyarokat.
Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget!

Izrael:
Atomfegyverrel rendelkezik, a Közel-Keleten háborút robbantott ki. Uralja a világ pénzügyeit. Kézben tartja és irányítja a Világbankot, az EU-ot és Amerikát. A gyűlölettörvény megalkotói és alkalmazói.

Mindenkinek ajánlott elolvasni a Cion Bölcsek Jegyzőkönyveit! Kapható nemzeti könyvesboltokban, vagy interneten rá kell keresni.

http://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm

Bibliájuk a Talmud (lásd az Ószövetséget is), mely más népek gyűlöletén és kiirtásán alapul. Vallásuk gyűlöli a kereszténységet és Jézust, akit ők feszítettek keresztfára. A keresztény templomokat hitük szerint illemhelyként kell használni. A gojok (nem zsidók) barmoknak neveztetnek.
Kegyelmet, kíméletet nem ismernek. Ennek a fajnak szándéka a Kárpát-medence átvétele, a Föld legbékésebb, legjámborabb népének leigázása.

Talmud idézetek:   angol nyalven
Zohar 1,160a :
"A zsidóknak mindig meg kell próbálniuk megvezetni a keresztényeket."
Sotah, 12a :
"Egy igaz zsidó pénze értékesebb, mint a saját teste."
Choscen Ham (156,5 Magah) :
"Zsidónak megengedett, hogy üzleteljen egy gójjal, becsapja és elvegye a pénzét. A gójok vagyona köztulajdonnak minősül és azé, aki először megszerzi magának."
Schabouth Hag.6d :
"A zsidók tehetnek hamis esküt."
Abodah Zara 266 :
"A gójok legjobbjait is meg kell ölnötök."
Libbre David 37 :
"....ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat."

Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás. Számukra nem munkalehetőséget ígérnek Izraelben. A romákon kívül ránk vár az ő eltartásuk is. Ha mégis dolgoznának, akkor a magyarok veszítik el munkahelyeiket azért, hogy számukra előnyös pozícióban és helyeken előnyt biztosítsanak (Ma már döntően ez a jellemző! Gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra.). Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben.

És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból!"

Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, aki kettős állampolgárként él ebben az országban, a mi hazánkban úgy, mint ahogy a kormány apparátusa is. Intézkedéseik nem a magyarság, hanem származásuk szerinti másik, izraeli állampolgárságuk érdekeit szolgálják. Ezért mindegy, hogy jobb, vagy bal oldalról beszélünk. Rákositól a jelenlegi minszterelnökig minden eddigi miniszterelnökünk eredeti származása zsidó. Lásd cion bölcseit és megérted, hogy mekkora színjátékot űznek saját érdekeiknek és hazánk földjének megszerzése érdekében. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van.

Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok.
A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét "tömjük zsírosra", míg mi nyomorgunk saját kínunkban. Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg.

A libertarianizmus: a liberalizmus szélsőséges irányzata, a szabályozatlan piacgazdaság és a maximális egyéni haszon gátlástalan híve, amely eltörölné a jóléti szolgáltatásokat és privatizálná a közösségi ellátó rendszereket. Minden gazdasági és pénzügyi túlkapás lehetséges, ha az megfelelő haszonnal kecsegtet. Ami profitáló, az a jogrendszer számára akkor is megengedett, ha egyébként nyilvánvalóan erkölcstelen és etikailag elítélendő.

A nemzetközi pénzintézetek és multinacionális nagyvállalatok magánvagyonára épülő pénzoligarchia tehát kormányok felett álló globális hatalom, amely egyúttal - a nyilvánosságot és a demokratikus döntéseket kerülő - titkos szervezetek központilag irányított hálózata is. Ennek a világhatalomnak legfőbb eszköze a pénz és az eladósítás uzsorakamattal. A pénzuralom alapjain terjeszkedő neoliberális világrend leggyakoribb áldozatai a kis nemzetállamok, melyeket antidemokratikusan létrehozott, ellenőrizhetetlen nemzetek feletti szervezetekbe kényszerítenek be, így például banki-, pénzügyi-és kereskedelmi szervezetekbe. Létrejön a globalizált jog, a nemzetközi igazságszolgáltatás, rendőrség, hadsereg; eltűnnek a korábbi dinasztikus és nemzeti középosztályok, helyükbe új kasztok lépnek: a pénzoligarchia, a gazdasági háttérhatalmat kiszolgáló politikai és államigazgatási osztály, a bérből és fizetésből élők, alkalmazottak, segélyezettek, eltartottak, lecsúszottak. A folyamat legfőbb finanszírozói a nemzetközi pénzintézetek és bankok, amelyek biztosítják az agymosó médiaháttér intézményeinek működését, bekebelezik a közvélemény-formálás szervezeteit, gondoskodnak az együttműködő helyi uralkodó csoportok megvásárlásáról, a magánérdekeket kiszolgáló technokrata vezetők irányító pozícióba helyezéséről, pártok, politikusok, választási kampányok támogatásáról a birodalmi érdekeknek megfelelően.

A nemzetközi nagytőke gyakorlatilag felügyeletet gyakorol a jegybankok és a kormányok felett, befolyásolni képes a törvényalkotást (törvény gyártás rendelésre), az igazságszolgáltatást, s ellenőrzést kell gyakorolnia - nem győzzük hangsúlyozni - a sajtó és a média világa felett, mert nem tisztán piaci elit, hanem kapcsolatban áll az alvilággal, a maffiákkal, a terroristákkal, a titkos szervezetekkel, a pénzmosás, a korrupció, a feketegazdaság összefonódó erőivel, lásd még fegyverkereskedelem, kábítószer termelők és forgalmazók címszó alatt.


Egy utunk lehet, mely előre visz. Ez a jobb, vagy bal oldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet.

Magyarellenesség:
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye.
A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről. (Lásd a Habsburgok származását.)
A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni. A magyarverések rendszeresek.
A románok iskoláikban azt tanítják, hogy a Tisza vonaláig Romániáé a keleti országrész. Csaucseszku nyíltan hangoztatta területi igényét. Birtoklási igényüket ma sem titkolják. Az erdélyi magyarság életszínvonala a létminimumon, vagy alatta van.
Délen a magyar lakta falvakba a legsötétebb bőrű, bűnöző réteg betelepítése történik. A magyarok elhagyják házaikat, szülőfalujukból menekülnek.
Itthon a Kádár korszaktól kezdve folyamatos a roma betelepítés. Szándékosan uszítják őket a magyarság ellen. 2006-ban programot hirdettek, mellyel romákat toboroznak kedvező feltételekkel a rendőrségbe. Azaz felfegyverzésük és a magyarok elleni bevetés a valós cél. Az elmúlt évben egy sem jelentkezett, mivel itt a rend és fegyelem elsődleges követelmény. 2007-ben újra meghirdetésre került a pályázat. A magyarverések hazánkban is elszaporodtak, ezeket egy-két kipattanó esettől eltekintve eltusolják.

Nemzetgyilkosság és népirtás:
A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
"Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek, vagy előfordulásuk a világ távoli helyein igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik.
Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagy mértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek, az egészségügyi maffiát működtetőknek. A népszerüsítésre a média rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések. Ezek az oltóanyagok csak 1-2 vírus ellen hatnak, a többi megszámlálhatatlan korokozó ellen nem, tehát alkalmazásuk fölösleges. Az újonnan megjelenő vírusok ellen pedig senkit nem véd meg semmilyen vegyi anyag sem.
A lényeg: az immunrendszer legyengítésére szolgáló vakcinákat az állam ingyen, térítésmentesen biztosítja, az életmentő és valóban gyógyító szerekhez pedig magas, vagy elérhetetlenül drága áron lehet hozzájutni.


Ez az aránytalan árkülönbség jellemzi az élelmiszerek árát is. Minél olcsóbb és minél többet reklámozott egy étel, annál biztosabb, hogy nem emberi tápláléknak való és minél egészségesebb, annál drágább, pl. bio élelmiszerek előállítása.
(Az ingyenesen osztogatott újságokat sem jótékonyságból kínálják. Céljuk a tömeges félretájékoztatás.)

A jelenlegi kormány tudatosan, terveiknek megfelelően, a népesség további csökkentése érdekében 2007-ben jóváhagyta a 18 évet betöltött nők esetén a teljes meddővé tételt. Életük későbbi szakaszában hiába gondolják meg magukat, az már késő lesz.
Divattá tették a csípőnadrágot. Hordása miatt ideje korán olyan nőgyógyászati gyulladások, felfázások keletkezhetnek, melynek eredménye meddőséghez vezethet.
Homoszexuális kapcsolatok előtérbe állítása. Ebből biztosan nem születnek majd gyerekek.
A műtrágyák, különböző ételadalékok nagymértékben rontják a nemző-és fogamzóképességet.

Európában nem véletlenül, hazánkban engedélyezték először az abortuszt. Az utolsó 50 évben 6-7 millió magyart saját magyar anyáink és a társadalom ítélete alapján a nemzet ölt meg. Anyaméhen belül mi magunk irtottuk a magyarságot !!! Ha ez nem így történik, ma legalább 20 millió magyar élhetne a Kárpát-medencében.
Kizárólag az abortuszokra nincs várólista! A gyermekgyilkosságot azonnal engedélyezik, míg az életmentő, pl. szívműtétekre akár több hónapot is várni kell!
Ma az abortuszra a karriert sokszor hozzák föl indokként. Vagyis a pénz, az öncélú siker fontosabbá vált, mint a családépítés. El kellene gondolkozni azon, hogy az esetleg elért anyagi haszontól még soha nem lettek boldogabbak a magyar családok. A minél több pénz megteremtése egyre több időt vesz el a már megszületett gyerekektől. Eredmény a családok tömeges szétesése, felbomlása, a gyerekek depressziója, elzüllése. Ma sajnos, már az alapvető megélhetés biztosításához is lényegesen több, mint 8 órát kell dolgozni, ami a családok felbomlásához vezethet.

Megfelelő tájékoztatással még nem késő a folyamatot megállítani! Kivétel nélkül, minden magyar felelős a fiatalság, az új generáció felvilágosításáért és a nemzet megmentéséért!

A magyarok nem az anyagi gazdagság elérésétől lesznek boldogok! Génjeink nem az anyagi siker elérésére vannak programozva! A magyarságnak más feladatot szánt a Teremtő! Ezért nem érdemes és fölösleges másokon átgázolva, mindenáron az anyagi siker elérésére törekedni.


"Mag"unkra számíthatunk:
És szinte "büntetésként" ?! újból magunk vagyunk, mint a történelem során eddig sokszor és megint csak magunkra számíthatunk. Saját, ütközetképes hadseregre már nem, mivel azt korábban szándékosan leépítették.

A történelem nagyjaitól idézve :

Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal.
Talleyrand válasza:
"Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét."

A Székelyek már Attila halálakor tudták, hogy az ország felbomlott egysége kizárólag egy módon menthető meg:
" A nemzet fennmaradásának egyetlen módja, ha nem szakadozunk el egymástól! A jövő csak erős nemzettudattal tartható és valósítható meg."

Zrínyi Miklós: "A magyar, ha mástól vár segítséget, elpusztul!"

József Attila:
" Adj magyarságot a magyarnak!"


Gróf Széchenyi István:
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen."

Viktor Hugo:
"Magyarország a hősök nemzete.
Magyarország az a hősiesség megtestesülése."

A nepáli papok:
2005-ben kijelentették, hogy mindennap imátkoztak a Földért. Most "vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt."
A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:
"Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhódása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhódás már megindult Önöknél!"

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz: http://www.freevlog.hu/play?v=u453950f7058fd
A XIV. Dalai Lámával Izing Róbert és Janzsó Viktor 2006. 10. 11-én készítettek interjút. " Magyarok! Bár népük nagy múltra tekint vissza, a szabadság és a demokrácia terén még fiatalnak számítanak. A lehetőség mindazon által eljött az Önök számára, hogy kibontakoztassák képességeiket és megmutassák a világnak szellemüket, kezdeményező képességüket. Ehhez azonban az önbizalom elengedhetetlen. Éppen ezért akármilyen nehéz is, bármilyen akadállyal, nehézséggel néznek szembe, nem szabad, hogy elveszítsék a reményt és az elhivatottságukat. Bizakodónak kell maradniuk! Egy tibeti mondás úgy tartja: 9 kudarc 9 próbálkozást jelent. Biztos vagyok abban, hogy egy ilyen nagy múltú nemzet fényes jövő előtt áll. Kérem, dolgozzanak továbbra is keményen és távlatokban gondolkodjanak! Tartsák szem előtt azokat a nemes célokat, amelyek a közös érdekeket szolgálják. Az emberek sokszor - és ez a politikusokra különösen igaz- elvesznek az apró részletekben. Ez nem helyes. Gondolkodjanak távlatokban! Ez az én tanácsom. Köszönöm."

A magyarságnak újra kell értékelnie önmagát és önmagára kell találni. Akkor majd a múlthoz hasonlóan mások igyekeznek felzárkózni ahhoz a kivételes tudáshoz, melyet mi képviselünk.
A fentiek miatt a jelenlegi helyzetből nem a további sopánkodás és nem is a gyűlölet a kivezető út. A nemzetnek változni, alakulni és fejlődni kell.
Meg kell találni a helyes, Fényhez vezető utat. Mi, magyarok legyünk a Fény az éjszakában. Fényként világítsuk be a világot, s így teremtsünk új, boldog Magyar Hazát a Kárpátok alatt. Mutassunk utat az emberiségnek!

Szarvasi emléktábla:
Bízzunk magunkban és abban, hogy "megtáltosodni" kizárólag táltos nemzet tud. Táltos nemzetről pedig csak a magyarság beszélhet.
Merjünk végre nagyok lenni, büszke fővel őseink kitaposott útját járni! Lelkiségünkkel, hitünkkel, igaz magyarságunkkal feltámadni!


"Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik, aki keres, az talál!"

Itt az ideje az ébredésnek !!!
"Mária Országa"


Ez egy kiemelkedően fontos mű, mivel leplezetlenül mesél arról, hogy hogy is működik a háttérhatalom.
Tanulmányozd ezt a könyvet és, ha megszerezted a kellő tudást, akkor a többi embert is kezd el felébreszteni és megtanítani arra, hogy mit is művelnek bizonyos érdekkörök a háttérben.
Terjeszd ezt az anyagot!
Innét le is tudod tölteni pdf-ben:
http://aries.ektf.hu/~fs04/konyvek/cion.pdf

CION BÖLCSEINEK JEGYZŐKÖNYVEI

 

Forráshoz: itt!

Vissza a Főlapra!

A Magyar történelem - Igaz vagy Nem Igaz!?




A Turáni átok - Árulás - Esküszegés

"A nép amelyik elhagyja Istenét, azt a népet Istene is elhagyja."

Miután Attila halála után fiai között nem volt győztes utód, némelyek hazamentek Szittya országba (Szkitiába, Turániába), néhány ezer pedig magát a túlerő és az üldöztetés elől már nem hunnak, hanem székelynek nevező letelepedett és őrködött Székelyföldön, várva a Hunok (magyarok) visszajövetelét az erősítéssel.
Itt jegyezzük meg, hogy a turáni népek, az eurázsia sztyeppei civilizáció területén, illetve hatókörében élő egykori népek, illetve mai utódaik összefoglaló elnevezése. Az újkorban a fogalom főleg a XX. század első felében volt elterjedt. A csoportosítás alapja az a megfigyelés volt, hogy ezek a népek mindmáig számos közös kultúrális, antropológiai részben nyelvi vonást őriznek.
A turáni népek közé eredetileg a következőket sorolták: török vagy türk népek, ujgorok, kazahok, oszmán-törökök, kipcsapok, szkiíták(szittyák), hunok (magyarok), avarok, mongolok, mandzsuk. Később a japánokat is idesorolták, a japán nép eredetére vonatkozó felismerések alapján.


Atilla király előtt még I. Leo Rómao pápa könyörög. A Raffaello képén a pápa kivonul Rómából Attila elé az állítólag döntetlenül végződő catalaunumi csata után és akkora sarcot ígér a hunoknak, hogy azok elvonulnak.

GRANDPIERRE K. ENDRE

A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA AVAGY A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA


A turáni-átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó környéki Turáni-alföldről kapta nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart. A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is hozzájuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ne lett volna saját hite.

A turáni-átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben közös az átok, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele. A magyarok közti széthúzás, ellenségeskedés 1000 éven át tartson. Más források szerint addig, amíg Hunnia (Magyarország) a római egyházat követi. Nézzük, hogy alakult ki az átok!

Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy "pogány" kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani. Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a kereszténységtől. A lélek, Isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb. mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított, ahogyan a kereszteléskor is a víz tisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is létezett.

Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve, az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel, akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga az élet, ezért mindenben Isten nyilatkozik meg. Ez volt az ősvallás, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek, egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre, aztán körbe a látóhatáron. Ez a kereszt; a legősibb jelképek egyike, mely jóval Jézus megfeszítése előtt már használt volt, és amelyet a keresztény egyház felhasznált, félremagyarázott és kisajátított.


István áruló vagy nem?

A

régi írásunkat erőszakkal vették el

tőlünk és

halálbüntetés járt annak, akinél rovásírással írt anyagot találtak

. Az utóbbi évszázadokban tiltották, üldözték és mégis túlélte az idők viharát, s nekünk szent kötelességünk további éltetése és használata.

Mindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt. Egy mindjobban elferdített, félremagyarázott hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik mindent jobban tudtak, mindent jobban csináltak, akik leleplezhették őket. Ezért kellett idegeneket a nyakukra ültetni, amit viszont csak a vallás nevében tehettek meg. Ráadásul szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért sok mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem és fia, Vajk (a későbbi István).

Az tény, hogy az un. "Etelközi vérszerződésben" szent esküvel fogadták a törzsfők a fejedelem szeniorátus szerinti öröklését. Ez a szeniorátus az a rendszer volt, mely szerint Álmos legidősebb sarja örökölte a vezérlő fejedelem tisztét. Ez Géza halála után egyértelműen Koppányt illette volna.

Koppány -a Fény táltosa ... újra eljön a Fény Táltosa és eggyé válik nemzetünk....
Koppány az utolsó Világügyelő



Akkor meg hogyan jutott trónra Vajk (István), akit nem illetett volna a vérszerződésben fogadott eskü alapján a trón?
István Germán szúronyok és Római aranyak által emelkedett trónra.

Ébresztő hun magyarok! Még mindig nem késő a hun Koppány herceg tervét felvállalnotok.
"Mindenhol azt írják a magyarokról: egy Istent imádtak. Egyetlen egyet! A magyar volt az egyedüli nép, amelyik egy Istent imádott és tisztelte őt a felkelő napban, a teremtményeiben, az esőben a folyóban,a fákban. Amikor bejöttünk Európába, idegenek lettünk. Idegen környezetben egy Istent imádtunk. Mi, magyarok vagyunk keresztények! Ezt a csodálatos egyistenhitet mi hoztuk magunkkal Belső-Ázsiából."


Kádárt az orosz tankok segítették hatalomra. Ezért sokan gyaláztak, főleg azok, akik ugyanezért a tettért most Istvánt hozsanázzák. 1000 év agymosás! A képen Kádár Hruscsov utódjával, Brezsnyevvel látható.

A válasz egyszerű, csak talán nem szalonképes kimondani. Árulással, pártütéssel, gyilkossággal. Idegen katonák segítségével. Ma úgy mondanánk véres puccsal, majd ebül szerzett hatalmának megszilárdítása érdekében véres leszámolással.
Géza Taksony fejedelem fia volt, és puccs nélkül aligha válhatott volna belőle is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. Később ugyanígy nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellett volna követnie őt a fejedelmek sorában. Hogy megerősítse magát posztján, szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak. Róma, hűbéresén I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem elpusztítja a régi magyar, hun rendet és a régi vallást, amely a pápai kereszténység és így Róma vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.
Géza fiát, Vajkot német papok nevelték, és feleséget is a bajor uralkodóházból választott neki. Később vette fel az István nevet (István férfinév a görög Sztefanosz névből származik, közvetlenül az Istefán alakból. Jelentése: virágkoszorú, korona "koszorút viselő", "megkoronázott"). Géza megszilárdította a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit rakta a népre. Az idegen papok partnert láttak benne a római kereszténység és a német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt sikeres agymosásnak vetették alá. Ő pedig elszakította a magyarságot keleti gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg és a teljes eredettörténetet, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar írást használtak, magyarul miséztek, és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze. Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez nem maradhatott ennyiben, ezért István király Kr. u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

"a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak. "Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék."

Ezt a náci Németországban könyvégetésnek nevezzük, és ma mindenki elítéli. A 10 dénáros jutalmat meg a III/III.-as ügynöki tevékenység vérdíjának mondanánk és megvetnénk.

István törvényei (fent) szó szerint elégítik a magyarság teljes eredettörténetét, azt hazudva a világnak, hogy a magyarság mindössze 1000 éves múlttal rendelkezik.
Ilyen szörnyű teljes kúltúrát eltüntető gondolata legközelebb Adolf hitlernek volt.


Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket, történelmüket és eredetüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni-átok nem működik.
Vajk (István) idegen német katonákat csődít magyarhonba, majd a temérdek német katona szuronyán hatalomra emelkedik. Amikor Kádár ugyanezt megcsinálta orosz katonákkal a háta mögött egy ország gyűlölte meg. Az ugyanilyen áruló Istvánt meg 1000 év után hozsannázzuk. A magyarokat az idegen német haderő katonái polgárháborúba taszítják és mészárolják. Tetejébe idegen vallást kényszerítettek évezredes magyar vallás helyére. A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás papságát, sőt saját családtagjait is legyilkoltató Vajk így lesz "dicsőséges" király. És nem utolsó sorban Vajk, a magyarság kulturális örökségét tűzzel-vassal írtatta, írásos emlékeiket az "új" hatalom egyszerűen megsemmisítette.
Vajon nem átkozták joggal (Turáni-átok!) a pártütő, puccsista vezetőt és idegen német katonáit, idegen vallást terjesztő papjait, a magyar táltosok?

Egy biztos. Taksony majd fia Géza, után fia Vajk hármas szerepe alsóhangon is kétségesen dicsőséges. Gondolok itt arra, hogy nem jeleskedtek a magyarság kultúrájának, vallásának, esküvel fogadott szerződésének és eredet történetének megtartására és ápolására. Na persze felmerül a kérdés, vajon tetteikkel jót vagy rosszat cselekedtek a nemzet szempontjából? Emelkedni vagy süllyedni indult a magyar nemzet? Vajkot, aki I. István király néven lett a magyarok királya az a Római pápa ültette a trónra bábként, akinek elődje I. Leo már Atilla király hadai előtt könyörgött, hogy Atilla király ne rombolja le Rómát. És olyan hadisarcot ígért Attilának, hogy az elvonult megkímélve a Nyugat-Római Birodalmat. Elsőként I. László rendelte el, hogy "Szent István napja, mint szent ünnep megtartasson". Augusztus 20.-át egyébként az 1083-as szentté avatáskor a pápa, VII. Gergely, jelölte ki. A király fehérvári sírjánál lezajlott szertartást követően, külön kultusz tárgyává vált jobb keze, amelyet teljes épségben sikerült megtalálni. István halála után a magyarok, ősi magyar szokás szerint, mint árulónak levágták István kezét.

A halott királynak, mint árulónak, ősi szokás szerint levágták a jobb kezét. Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét, így született a "szent jobb"!

De mint tudjuk a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, és így lesznek az árulókból szentek. Így lett a magyarság eredettörténete, ősisége, büszkesége eltörölve a germánok és a római pápaság által. Nem szeretnénk Vajk (Szt. István) szerepét egyoldalúan minősíteni. Pusztán szerettük volna bemutatni, hogy ez a rendelet akár lehetett is a kezdete a magyar balsorsnak, más néven a kulturális, és hitéleti (spirituális) alámerülésnek. Illetve szerettem volna rávilágítani arra is, hogy esetleg lehetett alapja és kiváltója az un. "Turáni-átoknak".
A legyilkolt több ezer magyar főpap (gyógyító és történet-író Sámán és Táltos) akik mellékesen őrzői voltak felbecsülhetetlen értékű több ezer éves iratoknak (a magyarság eredet történetének) látva ősi rovásírással írott könyveik elégetését, társaik tömeges kivégzését, a főurak (törzsfők, a Gyula és a magyar vezérek) legyilkolását érthető módon akár átkozhatták is azt, aki ezt a gyalázatot végrehajtotta. Hangsúlyozom mindezt idegen német katonák és idegen papok vezetésével. Nem hisszük, hogy el kell kendőzni azt, hogy nézhető Vajk (Szt. István) hatalomra jutása és ténykedése úgy is, hogy ez volt az az idő, amikor nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket, viselkedés kódexüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem több, mint mítosz.
Ha csupán a tényekből indulunk ki, akkor különös képet kapunk. A tények ugyanis azt mutatják, hogy a magyarság (hunság) évezredek óta létezett, amikor Szent István tette, amit tett. És Szent István után nem telt bele pár száz év és a tatár megsemmisítette a magyar államot. Majd röviddel utána a török. Nem sokra rá a Habsburg. Majd az orosz.
Talán a magyarság elsatnyult, elkényelmesedett, sorra veszíti háborúit, erkölcsét, önbizalmát, területeit, büszkeségét?
Gondolkodjanak! Elképzelhető ez a MAG népéről?
Vagy a háttérben áll egy hatalom, aki ezt szeretné?!

Úgy tűnik, mintha Isten elhagyta volna népét...

Azt, hogy Szent István igyekezett kiszolgálni a nyugatot az tény. Az is tény, hogy a magyarok régi hitét kiírtatta, s az új vallást tűzzel-vassal terjesztette. Az egyház szereti is Szent Istvánt. Érthető.
Ám adott-e nemzetének sikert és szerencsét az István által tűzzel-vassal nemzetére kényszerített új vallás?
Az új vallás sikeres nemzetet, legendás katonai erőt generált-e a korábban régi hitével fergeteges erővel rendelkező magyarságnak?


Vajon eretnek dolog lenne-e azt a kérdést feltenni, hogy a hőn vágyott nyugat jeleskedett-e a történelem során a magyarság megsegítésében?

Eretnek dolog lenne rákérdezni, hogy hol volt a nyugat, amikor jött a tatár? És, hol volt, mikor jött a török? Na, és amikor itt felejtette magát a Habsburg? Hogy a nyugat hogyan képviselt minket Jaltában? És Trianonban? És hol voltak 1956-ban? Vagy épp érdekes kérdés lenne, hogy ma miben segít nekünk az IMF vagy az EU? A be vagy a kihordásban?

Ismétli magát a történelem


Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen nyilvánvaló, hogy vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet kettészakítására. És még csak azt se mondhatjuk, hogy új jelenség ez a hazai politikai életben; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló helyzetek tucatjaival találkozzunk. A körülöttünk élő népek előszeretettel dörgölik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett, hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni áskálódásra fordították.
Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, ahol Szapolyai "lekéste" a csatát, mert ő akart a király lenni és azt akarta, hogy II. Lajos meghaljon. Nem érdekelte az ország csak a saját hatalma.
A Rákóczi-szabadságharc bukásához, is széthúzásunk vezetett, mert már a koncon marakodok úr és jobbágy, míg eközben a labanc győzedelmeskedett.
1849-ban Kossuth "elfelejtette" megadni a nemzetiségeknek a jogokat, úgy bánt velük, mint velünk a Habsburgok. A nemzet széthúzása vezetett ahhoz is, hogy vesztesen kerültünk ki az első és második világháborúból, de még az 56-os forradalom is ezért bukott el.


Become FREE - MAG tudás - Pártok nélkül - Vélemények - Rovásírás - Rabok-Szabadok - Szkíta-Hun - MAG ész - Nap és Hold - Petőfi - MAG Ősvallás - MAGyarságod - Hun-Avar - Kárpát-medence - Hiszekegy - Pozsonyi csata - Mit kér a Nép! - Tudsz jobbat? - Táltosok - MAG Őshaza - Jézus-Sumer - SZK Alkotmány - Magyar sorsot-Magyar kézbe - Istenes Honfoglalók - MAGYARNAK lenni - EU-Nyet - Indulók - Paradoxon - Island példa - Aranykor - Attilától-Koppányig - Árpád Apánk - Prof. Badiny - EGYsÉG - HAARP - Betelepítés - Igazságot - Rovás-jelkép - MAG Egység - 8 boldogság - SZERetet - MAG-hit - Kamat - Makói-gáz - Mérgeznek - Nibiru-Planet - Idősek - Kiárusítás - Anahita - Rovás-ABC - Magamról - Választás2011 - Igazságos Mátyás - Csonka Magyarország - tri-A-non! - Gyógynövények - KeReCSeNY - Halhatatlanság - BlogPost - Domonyi Blogja - Szkíta-Hun-Magyar - Aries-YouTube - ARIEStart - Aries Hungary - ARIES Üzleti Hálózat - ARIES.hu - AriesTrade.com - Aries Galéria - Domonyi Károly FB oldala - Rovásírás lap - Turul lap - Magyar lap - Magyarország lap - Pilis lap - Térkép