AriesTrade.com - Aries.hu    TOVÁBB!

KIK VOLTUNK, HONNAN JÖTTÜNK, KI SEGÍT MINKET!Vissza a kezdőlapra!



Aranyi László: A jézusi tanok gyökere, Jézus neve


Varga Csaba: A kőkor élő nyelve - részlet

A védtelenség okáról

Miként lehetett fizikailag is a kipusztulás szélére sodorni az ősi, ám máig érően is nagy hatású műveltséget? A válasz roppant egyszerű.
Fizikailag könnyen megsemmisíthető az, aki a békességnek szenteli életét, ebbéli hit járja át tetteit, minden pillanatát. Azt, aki messzemenően óvakodik attól, hogy visszaüssön.

Olvassuk csak el figyelmesen az alábbiakat:
Rossz tett helyébe jót cselekedjél!
Ne tégy rosszat ellenségeiddel.
Gonoszat ne szólj soha senkiről.
Csak szépet ér jót, bárki kérdez is.
Ellenséged iránt irgalmas légy.
Igazságos légy még azok iránt is, Akik bántanak és szorongatnak.
Ám hadd örvendjenek csak fölötte azon, Hogy te a rosszat jóval fizetted vissza!
Sose járj a rosszak tanácsán!
Nem dárda, nem fal, nem zár, nem vagyon ­ Csak Isten óv meg a veszedelemtől.
Amit titkon vallanak meg, Azt könyörületből felejtsd el.
Kenyeret szelj az éhezőnek, bort tölts a szomjúhozónak, a szűkölködőt fölruházzad, tiszteld az alamizsna kérőt.
Segíts a segítséget kérőn, Tégy jót mindig - örökké. Stb.

Nem, nem az Újtestamentumból, nem Jézus szájából szóló szövegek ezek.
Habár igaz, Jézus szóról szóra ezeket mondotta.
Az ellentmondást azonnal megértjük, ha elárulom:

e szövegek legalább 5-6.000 évvel ezelőttiek, sumér intelmek!


Ebből a kétségtelen tényből két következtetést vonhatunk le.

a. Ez a gondolkodásmód az őskultúra gondolkodásmódja.

b. Mivel az időbeli sorrend nem cserélhető fel (ismétlem: az időbeli sorrend nem cserélhető fel), megtehetjük azt a kétségtelen megállapítást, hogy Jézus valakik (joggal gyaníthatóan pártus szellemi vezetők) küldöttjeként az ősi, a jót tisztelő világszemléletet igyekezett elterjeszteni ott, ahol ennek már híján voltak. Gyaníthatóan ez a vállalkozás csak egyike volt a sok irányban megindított, az ősi hivatástudatból fakadó szellemi "kitörési" kísérleteknek. Jézus hovatartozását a Biblia is elárulja: három pártus szellemi vezető figyeli sorsát. Szerepe pedig az ősi hármasból adódik, akik: az Égisten (Öreg, avagy Nagy isten), az Istenanya (Nagyboldogasszony) és az ő gyerekük. Ez utóbbi földi megtestesülése Jézus, minek tudomása fenn is maradott mind a mai napig a Kárpát medencében:

Hogy mennyire eltér a "hivatalos" emlékezet az emberek igaz emlékezetétől, arra álljon itt egy példa.

A példázathoz tudni kell, hogy a magyarok Istenanyja, Nagyboldogasszony másik neve Baba, vagy Babba, mely a "sumér" Bau (Bau-Bau) egyik változata. Ő egyben Tündér, avagy Dingir (tindir) is. Nagyboldogasszony jelenik meg a síkságon (rónán) is tüneményként, mint déli Báb, azaz Babba. (A szülésznő, a bába is az ő nevén neveztetik.) A római egyház nem tudván megtörni a magyarok Nagyboldogasszony iránti tiszteletét, egyszerű sakkhúzással bejelentette, hogy Szűz Mária azonos a Nagyboldogasszonnyal. (A magyarokat nem túlzottan kedvelő, s ezért tragikus sorsú Gellért püspök ötlete volt.) Egy tudós barátom mesélte, hogy Erdélyben megkérdezte egy székelytől: "Mondja, Babba Mária tényleg azonos a Szűz Máriával?" A székely jól megnézvén, kivel beszél, ezt válaszolta: "Azt csak a papok mondják." Pedig már ezer év eltelt a "kegyes csalás" óta. Igaz, még mindig ott lóg levegőben a kérdés, hogy Magyarország Szűz Mária, avagy Nagyboldogasszony országa-e? Természetesen ez utóbbié.

Csak annyi történt egy évezred alatt, hogy Nagyboldogasszony a római egyház által Máriává változtatott. Jézus Ozirisznek is tükörképe: Oziriszt pénteki napon megölték és harmadnapra feltámadott. (Az Anya gyermekével, s a "Piéfa" is legalább 5.000 évvel ezelőtti motívum. S csak ismételhetem (lásd a 238. lapon), Jézus hibátlanul az őskultúra intelmeit mondta ennek erkölcsi világát igyekezett elfogadtatni!)

Ötezer évvel ezelőtt a feltámadás napjára Egyiptomban is festettek hímes tojásokat. A locsolást pedig a suméroktól hoztuk: az élet vize ez. Valódi formájában vízbe merítés, vagy sok vízzel való leöntés: maga a keresztelés.

Jézus bukását és megölését követő időkben - nyilván a folyamatos és körkörös szorongatás következményeként, és most már végleg - az őskultúra fellegvárai is rendre összeomoltak. Az ősműveltségnek csak torz képe maradt: az átvevők nem értették meg a lényeget. A világ teremtése, a paradicsomi történet, a vízözön története stb., mind, mind az őskultúra szellemi terméke, a bibliában csak rövidített, kivonatolt fordításaikat olvashatjuk, a lényeget sokszor félreértve és sok fordítói hibával tűzdelve. Például a Nénti annyi, mint Életadó Anya (a Nén ma néne), de a fordító nem értve a sumér szójátékot, a "ti" szócskát tévesen bordának fordította: az így keletkezett torzképet, a nőnek a férfi oldalbordájából való teremtését mindenki ismeri. Stb.

Az őskultúra tehát örökölt szellemiségétől fogván védtelen a mindent lehengerlő erőszakkal szemben, még akkor is, ha hadakat szervezve védekezik. Mert nem ez van a vérében, nem ez mozgatja a gondolatait. Pontosabban: nem erre nevelik és nem ezt súgja a nyelve.
A rossz semmiképp sem született adottság. Az ember alapvetően jónak születik.
Végső kérdésként adódik, hogy milyenek lehettek azok az "ősemberek", akik az e könyvben bemutatott gondolatvilágot megteremtették az idők feneketlen mélyén?
Nos, csak azt tudom mondani, hogy azt hiszem, a húsz-, harminc-, ötvenezer évvel ezelőtti emberek épp olyan békességesek voltak, minta következő oldalon látható képen lévő idős házaspár, s pontosan ugyanaz a megértő szeretet áradt a tekintetükből, mint az övékéből.
"Gyere kedveském, biztos megéheztél", mondták volt harmincezer évvel ezelőtt is az arra tévedt idegennek.
A mellényen alul látható motívumokért körülbelül 20.000 évre visszamenőleg kezeskedni tudok:


A felvételt Harangozó Imre "Elmentem a Szent Están templomába" című könyvéből kölcsönöztem. A felvételen Hosszú Fülöp bácsi és felesége látható Salamás­patakáról. Róluk e felvétel 1988-ban készült. Élnek-e még? ...


Eredeti magyar köszöntés vidéken!

Adjon az Isten - Jó napot! köszön az érkező. A gazda válaszolja, hogy: Fogadja Isten!

Adjon az Isten - Jó napot! köszön az érkező. A gazda, tudván, hogy a házában van egy nagyobb "ÚR" is, válaszolja: hogy Fogadja Isten!

Eredeti magyar köszöntés vidéken: ADJON ISTEN - JÓ NAPOT !erre a válasz: FOGADJA ISTEN! A magyar szereti kitenni a határozott névelőt, ezért helyesebb, ha így mondjuk, napszaknak megfelelően:
ADJON AZ ISTEN - JÓ REGGELT, JÓ NAPOT, JÓ ESTÉT, JÓ ÉJSZAKÁT! erre a válasz: FOGADJA ISTEN!

Ezt a köszöntést, a múlt század közepéig használták. A háborús években, a "LEVENTE" mozgalom ezt az ősrégi köszöntést átformálta, (nagy valószínűséggel TRIANON -i határvesztésre utalva a következőképpen:ADJON - AZ - ISTEN !erre a válasz:SZEBB JÖVŐT!

A köznapi életben falun, előfordult, hogy a kalapot megbökve, csak annyit mondott valaki, ADJON ISTEN ! kiejtve: AGGYONISTEN ! vagy AGGYISTEN !erre szintén FOGADJ' ISTEN! -kiejtve: FOGAGGYISTEN !

1945 után, amikor a párt-buzik lesték a saroktól, hogy ki, s melyik pedagógus jár templomba, akkor az emberek szóhasználatában kezdett kikopni a köszöntésnek "ISTEN' -hez kötődő része, s maradt a JÓ NAPOT ! - de mert így rövidnek és illetlennek bizonyult, kiegészítettékJÓ NAPOT KÍVÁNOK! erre a felelet sete-sután ugyanez megismételve:JÓ NAPOT KÍVÁNOK!
De, mert ez hosszúnak bizonyult, sokszor csak ennyit mondanak ma, nem egyszer úgy tűnik, foghegyről odavetve:JÓ NAPOT! ugyan így a válasz foghegyről:JÓ NAPOT!

Összefoglalva, ADJON (AZ) ISTEN - JÓ NAPOT -amire a válasz FOGADJA - ISTEN köszöntés, ősi magyar köszöntés. Erre utal a közmondás: "Amilyen az ADJON-ISTEN. Olyan a FOGADJ-ISTEN" azaz, ahogyan érkezik, és ahogyan beköszön, úgy kapja viszont is a választ.
Értsd: Aki jószándékkal, ajkán Istentől kívánja a "jó napot", azt a gazda is Isten nevében fogadja. De aki kötekedve jön hozzád, ne csodálkozzon, ha visszakézből kap egyet!

Valaki megkérdezte, hogy egy bizonyos köszöntés forma, az ma párt-köszönés-e, vagy pedig régi magyar köszöntés. Talán azt lehetne mondani, volt - van egy mozgalom, amelyik a "levente köszöntés"-t felelevenítette.

Merjük továbbra is az ősi köszöntést használni, az arra adható válasszal együtt!

Elköszönéskor pedig azt mondták: ISTEN ÁLDJA! A magyar nyelvezetében, szomszédaival és embertársaival való kapcsolattartáskor is figyelt az Istenre. Ez fájt a szocialistáknak, fájt az ateista ideológiát hírdetőknek. Fájt régen id, fáj most is. Hadd fájjon a fejük tőle. Nekünk pedig melegedjen a szívünk, és erősödjön a hitünk, amikor őseink nyomdokain járunk imádságunkban, köszönésünkiben, magatartásunkban!

ISTEN HOZOTT! drága gyermekem, - mondom ma is, ha bármelyik, kirepült fiam, lányom hazajön. ISTEN VELED! Mondom, ha elmegy.

Volt egy kedves gondnokom, Búcsi László, Laci bácsi. Ha megérkezett, és köszöntöttem, hogy ISTEN HOZTA, gondnok úr ! - ő huncutul mosolygott és szinte csintalan örömmel válaszolta: MAGAM IS IGYEKEZTEM, Tiszteletes Úr!

Hát IGYEKEZZÜNK magunk is hűek maradni Istenhez, őseink magatartásához, szüleink tanításához!

B. Juhász Levente M.V.D.
Ö.P.V. Tábori Püspök



Kör és kereszt

Az előző részben bemutattam, hogy a latin CUR, CIR, GUR stb szavak a magyar KÖR szóból származnak, ahogyan a latin GUR is azonos a magyar GUR-ral, mely szintúgy a KÖR származéka.

Márpedig ha

CURrit (ejtsd: KLJRrit) = KEResztül,
CREPo (ejtsd: KREPo) = KeREPIő (magyarul képzett szó tehát a CRepo),
CRux (ejtsd: KRuksz) = KEReszt,
CRucifigQ (KRuszifrgó) = KEReszten függő (!),

akkor aligha kételkedhetünk abban, hogy a

KRisztus, a KEResztény, az angol CHRistian stb.

a KÖR szóval, avagy annak KER változatával kezdődik, és a KR változat a K és az R mássalhangzók közötti magánhangzó elhagyásával, "elharapásával" keletkezett. Ha ezen valaki netán meglepődik most, kérem nézze meg a következő szavakat is:

CRISTus, ejtsd: KRISZTus = Jézus megnevezése
CRISTa, ejtsd: KRISZTa = (sisak)forgó
CRISTatus, ejtsd: KRISZTatus = (sisak)forgós CRISpus, ejtsd: KRISZpus = göndör
CRISpo, ejtsd: KRISZpo = forgat


a. A fenti szavak alapján megállapíthatjuk, hogy a nőnemű KRISZTa = forgó szó hímnemű alakja a KRISZTus, jelentése tehát ugyancsak = forgó. Az újtestamentumi KRISZTus tehát a fentiekből egész egyszerűen: FORGÓ. Így teljes neve: FORGÓ JÉZUS, illetve fordított jelzős szerkezetben: Jézus Forgó (Köröző). Régen pontosan ezt értették alatta és értették!

b. Láthattuk, hogy a CR (ejtsd: KR) keresztet is jelent, de kört is. Ezt méginkább alátámasztja az, hogy e szónak a "göndör" értelme is van.

Látható tehát, hogy a kör és a kereszt és a forgás valami módon azonos fogalmak. De miként?
A hamarosan következő AU című fejezetben látjuk majd bizonyításával együtt, hogy

AUDAX = ÜGYES.

Következésképp Krisztus alapszava:

KRUX = KÖRÖS.

A kereszt tehát nem álló, hanem forgó valami!

Ennek titkát tárjuk fel az alábbiakban.

A kör, a kereszt és a forgás összefüggése, mi több, fogalmi azonossága legegyszerűbben a következő módon érthető meg és bizonyítható be.

a. A KRIS teljes hangállománnyal bizonnyal: KÖRÖS, vagy KÖRÖZ, így érthető meg, hogy a KRISpus miért göndör, a KRISpo miért forgat. Adódik az elharapott magánhangzó beiktatásával:


KöRÖZpo = forgat
KöRÖZpus = göndör


(Gondolhatunk arra is, hogy nem KöR, hanem GöR helyettesítendő be, de ez a kis bizonytalanság a KöR = GöR azonosság miatt most figyelmen kívül hagyható.)
Hogy miként lett a KÖRISTEN szó is, most messze vezetne (Köristen = kör+ős+ten), itt elegendő az alapgondolatot megérteni, melyhez a KÖR szó vezet el.

b. Következő lépésként nézzük meg a következő képet, a "kelta" keresztet. Könnyű megállapítani, hogy ez a kereszt nem más, mint négy részre OSZTott KER (kör), azaz a régi magyar nyelv szerint fordított szórendben KÖROSZT, KERESZT, KÖRÖSZT, "elharapott" magánhangzóval, s latinos végződésekkel: KRISZT, KRISZTa, KRISZTus és így tovább.

Az igazi Jézus
A "kelta" kereszt az egyenlő szárú kereszttel négy részre osztott kör. Lásd még az alábbiakban található glóriás Krisztus képet!)



Láthatjuk, a kelta kereszt magába foglalja mindazt, amit az előző oldalakon felsorakoztatott szavak jelentenek. Itt együtt van a kör és a kereszt. A lényeg tehát az egyenlő szárú kereszttel, a + alakú kereszttel osztott körben keresendő, mely nem egyéb, mint az egyik ősi betű:


Be kell tehát látnunk már az eddigiekből is, hogy a kör és a kereszt szorosan összetartozó fogalmak, másként nem is érthetnénk meg sok fogalmi kapcsolatot. Például a német KIRCHE szó, mint körtemplom (s a templom kereszténység előtti szó), aligha kapcsolódhat másként a

CRISTian
CRISTus CRUX (keresztfa)
CORtex (fakéreg, a fát KÖRülvevő réteg)
CORusco (sebesen köröz vmivel)
CORona (koszorú, KORbe állított ostromhad)
KORösztény stb. szavakhoz

csakis a KÖRön és a KÖRösztön KÖRösztül. S tessék csak mégegyszer elolvasni az előző mondat utolsó három, dőlt betűvel szedett szavát: külön is, és együtt is.
A KERESZT szó aligha lehet más, mint OSZTott KOR, KOR­OSZT, KÖRŐSZT, KERESZT, ám valójában a KÖRÖZ szó áll benne. A KERESZTénység hátterében tehát a ma magyarnak nevezett nyelv áll.
Hogy nehezen vesszük észre a KÖR és a KÖRÖZ szót a KERESZT szóban, annak oka az, hogy a "mai" KERESZT, nem az a kereszt, amely a keresztény szóban áll! Ugyanis kétféle kereszt van:


E két kereszt korántsem azonos egymással. Összekeverésük a lényeg elvesztéséből fakad.

E kétféle kereszt közötti különbségről ismét csak a ma magyarnak nevezett nyelv és gondolkodásmód mesél.

A † az élet jele, mi több, egy betű, amelynek fogalom szerinti olvasata: ÉL.
A + alakú keresztet szintén betű. (Lásd mindkettőhöz az "Isten és betű" című fejezetet.)
E keresztet ma is "szerkereszt"-nek nevezik a hagyományokat őrző magyarok. Ez a kereszt a szaporodást, többszörözést, de a szerzést-szorzást is jelentette, 17.000 év óta már biztosan. Lehet függőlegesen is, de "X" alakban is írni. (Nem véletlen tehát, hogy ez a jel a megfelelő számtani műveletek jele, szintúgy az ősi magyar írásbeliség hagyományaként, hiszen SZERkereszt!) Látjuk tehát, igen ősi gyökerű például az új kenyér felületét kereszt alakúan bevágni, vagy fölötte késsel levegőbe rajzolni a keresztet. Csakhogy a kerek kenyérre (mely eredetileg köröny) az egyenlő szárú kereszt rajzolandó.
Most pedig már csak az a kérdés, hogy a + milyen szerepet hordoz a körben, s miként került oda.
A + jelben lévő + jelentését pompásan megvilágítja a KÜLLŐ szavunk. Ez ugyanis r < l hangváltozással lett küllő, eredeti hangzása: körlő ( < körző, köröző). A + tehát a KÖRzést, KÖRforgást jelöli. A + a világ kereke, mely forog-forog a kezdetektől az idők végezetéig. A kör pedig maga a Nap. A Teremtőt a Nap fejezi ki, úgy is tartották, hogy benne lakozik az Isten. Benne a körfővel a Köristen gondolata fejeződik ki. (Köristenes, Körízten, Kurteniz ­ mely utóbbi például a Kassu [kusita hun} birodalom neve is volt stb.)
Csodálatosan példázza ezt a somogyi pásztortánc. + alakban egymásra tesznek két botot, és ekörül táncolnak: + . Ebben is a Köristen fogalmazódik meg. (A somogyiak tehát aligha az Ural vidékéről kerültek ide. Persze mások sem.)
E jelet tárgyból is sokszor elkészítették:


A szél (=lélek) által forgatott körőszt, 8-9.000 évvel ezelőttről fennmaradt rajzon.

A fenti forgó 8-9.000 évvel ezelőtt már biztosan forgott. (Akkori a rajz.) Végein a toll (a pihe) a lélek szimbóluma, de tárgyként e tollak valóban forgatták is, miáltal a jel - a kereszttel négy egyenlő részre osztott kör - jelenrése teljes egészében kifejeződött. Krisztus emiatt forog, KÖRÖZ, akár a sisakforgó (CRISTa). Az alábbi képen Jézus látható, feje felett a négy részre osztott forgó kereszttel.


A KÖRÖZ szóban rejlik tehát a "KÖRÖSZTény" (christian) szó valódi értelme: A KÖRben lévő két átló metszéspontja a mag, a testesülés, innen tehát a "KORpus" szó, fogalom is. Mert a KORpus is forgó, hiszen mivel a latin us végződés elhagyható, csak a nemet jelöli, marad a korp = kerep, azaz forgó. (Egyébként is a "latin" CeREPo ­KEREPIő.)
Tehát e fogalomkörben mindenütt a forgásra akadunk. Így válik teljesen érthetővé, hogy a "kereszt" alapja a "köröz", vagy "körös" ige, és a -t végződés teszi főnévvé. Mint például tör-tört, kör-köret, visel-viselt (holmi) stb. Tehát a körőszt azért körőszt, mert forogó. De hát ez egyértelműen adódik a "kereszt" szóban lévő ker, kör szóból is, ami pedig igazán őseredeti magyar szó, jelentése nem is kérdéses. Mindebből adódik, hogy a körösztény egész egyszerűen Köristen tisztelője, s a keresztség, keresztelés pedig valódi értelmében Köristen hívei közé való beavatás.
(Az egyenlőszárú kereszt a suméroknál az ember és a szellemvilág közötti szövetség jele.)
Más nyelven mindez megmagyarázhatatlan. Tehát e fogalomkör, vallás és hitvilág magyarul fogalmazódott meg, mégpedig a leletek alapján legalább 10.000 évvel ezelőtt. Hogy sokfelé eltorzult ez a gondolatkör: a lényeget illetően mit sem számít. Még mindig megértjük.

Ó, elvett és szétdúlt Paradicsom.

Összegezve:

Nem csak azt láttuk a kört bemutató két fejezetben, hogy a ma magyarnak nevezett nyelv feltétlenül köznyelv volt a mai Itália területén akkor, amikor formálódott a latin nyelv, hanem azt is, hogy ekkoron Kis-Ázsiában szintén helybéli nyelv volt, s mélységesen meghatározta Kis-Ázsia kultúráját is. Továbbá nem csak a nyelvből, hanem tágabb jelentésekből is igazolva láthatjuk, hogy az egyik legelterjedtebb mai vallás nem más, mint az őskultúra vallása, melynek lényege legapróbb részletéig is kiolvasható a magyar nyelvből. (Persze a Korán is a KÖR, az iszlám pedig az ÍZ szavunkkal kezdődik. Lásd a függeléket.) Mert e nyelv az ősi idők vallási-tudományi nyelve volt, mióta világ a világ.

Vajon kinek áll érdekében ezt palástolni, elfedni még mindig?

S végül: Krisztus lényegét csak az érti meg, aki nem álló keresztet lát lelki szemei előtt, hanem egy folyton forgó kört, benne az egyenlő szárú küllővel (körlővel). Ez az egész ősi magyar gondolat, mint ahogy teljes fogalomköre is a magyar műveltségből, nyelvből fakad.


Függelék


Szükséges ide helyeznem az alábbiakat, mert itt váltak végleg áttekinthetővé ősvallásunk) alapfogalmai. Ezek pedig: EGY, JÓ, TEN, IS (ŐS), HÁROM, KÖR, KÖRÖS, KÖRISTEN, KERESZT, MAG, NAP, NAPÚRFI (KRISZTUS) stb. Az ezekről eddig leírtak ismeretében most már olvasni tudjuk Krisztus korai, "előírt" kéztartását is.
Íme két különböző képről Krisztus jeleket mutató jobb kézfeje:


Jól látható, hogy Krisztus ujjai pontosan formázzák meg a következőket: EGY, HÁROM, KÖR, TEN, KÖRTEN, KÖRTENÍZ, az EGY HÁRMassága, a HÁROM EGYsége. Megjegyzem, hogy ÍZ és IS nem teljesen ugyanaz már az ókor vége felé, tehát a TENIZ és az ISTEN szavak között van némi eltérés.

IS = ŐS, vér szerinti előd, teremtő, IZ pedig: "nem látható lényeg". Régi megfogalmazásban: "Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen Hatalmasság, neve: IZ." De alapjaiban az IZ és az IS (ős) mégis ugyanazt tartalmazza. Mindkettő az EGYben rejlő lényeg. Az ÍZ az IS kiterjesztése, ami valószínűleg kései "hitmagyarázat" nyoma, ám ez is nyelvünk szerinti. Mert ha egy pillanatra belegondolunk, rájövünk, az érzett ÍZ jelentése is valóban ez: nem látható, rejtett tartalom. Éppen e tulajdonsága miatt nevezzük ÍZnek. Ám az ÍZ­ület érreménye is ez: a mozgást lehetővé tevő, annak rejtett lényege. Ezért azonos szó az ÍZület ÍZe és a cukor ÍZe. A lényeg: az ÍZ nem látható .
S ha most visszatekintünk, az előző képen bemutatott, Krisztus kört formázó két ujja megadja azt is, ami a magyar nyelv szerinti "megnyilatkozás" értelme: a világ és az élet teremtését. Két ujja közül csak a MAG hiányzik, hogy teljes legyen a "fogalomtár". (A ,,latinoknak" természetesen ehhez nincs sok közük, mint ahogy a római keresztényüldözés sem a latin polgárok műve, hamisítás az ő nyakukba varrni. A történelemkönyvek szemérmetesen hallgatnak a valóságról.)

Aranyi: Megjegyzés

Az eddigieket összegezve talán összerakhatjuk Jézus valódi nevét is.
A Kharax - Körös - Körösztös - Keresztes vezetéknév jelentése és leszármazási vonala tiszta és egyértelmű.
Próbáljuk megfejteni a Jézus nevet is!
Azt hiszem nem tévedek túl nagyot, amikor a következő értelmezést javaslom:
Jesus - Jézus - Jézu - (Jesu - Jezu) - Győző
A j-gy hangcserére a magyarban számos példa van. Pl. jön-gyön. jövelkezik-gyülekezik, jer-(jöjj)-gyere, stb.
Jézus Krisztus neve mai magyarsággal tehát így hangzik (és helyes sorrendben):
Keresztes Győző
De hiszen tudjuk: "E jelben győzni fogsz"
Ő is ezt tette.


Lajdi Péter: TILTOTT TANÍTÁSOK

Minden tanításnak és eszmerendszernek vannak olyan sarokpontjai, sarkalatos gondolatai és kijelentései, melyeken mint architektonikai tartópilléreken az egész tanrendszer és gondolatépítmény nyugszik. Minden egyéb csak ezek megértése után lesz felfogható és értelmezhető, csak ezek tükrében bontakozik ki valós kép, csak ezek viszonylatában tárhatóak föl a mélyebb összefüggések.

Ez alól a jelenség alól Jézus tanítása sem kivétel. Az Ő tanításában precíz pontossággal és könnyen fölismerhetőek mindazok a nagy súlyú kijelentések, melyek sugárzó fényükkel bevilágítanak a Tan legelrejtettebb zugaiba is, hogy föltárják az itt-ott csupán látszólag jelentéktelennek tűnő mondanivaló rejtett értelmét. Miért éppen Jézus tanítása lenne a kivétel e szabály alól, hiszen se Őelőtte, se Őutána senki sem fogalmazott menny és föld, Isten és ember, helyes erkölcs és a bűn összefüggéseiről, egymáshoz való viszonyulásáról oly világos egyszerűséggel és érthetően, minden ördögi homály és bonyolultság nélkül, és mégis a legmagasztosabb kristálytisztasággal, mint éppen Ő. És ez a kijelentés mind a hivatalos zsidókeresztény egyházak által kanonizált, mind az általuk apokrifnak, azaz rejtettnek (az ő olvasatukban hiteltelennek és érvénytelennek, azaz hamisítványnak) tartott, máig fennmaradt írásos jézusi hagyatékra egyaránt vonatkozik.

I. Feje tetejére állított világkép

Az általam legfontosabbnak tartott jézusi igeszakaszok az anyagvilág metafizikai eredete szempontjából bírnak nagy jelentőséggel. Ha ugyanis ezt a kérdést sikerül tisztáznunk, minden eleddig bizonytalan elem a helyére kerül, és a homályos foltok helyén kitisztul a háttér.

"Az én országom nem e világból való." (Jn. 18./36.)

"Ha e világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy a zsidók kezére ne kerüljek. Az én országom azonban nem innen való."

Jézus főpapi imájában is megerősíti a Pilátus előtt mondottakat, amikor az apostolokért fohászkodik: "Most hozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világon, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat. A világ gyűlölte őket, mert nem e világból valók, ahogy én sem vagyok e világból. Nem azt kértem, hogy vedd el őket e világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem e világból valók ők, mint ahogyan én sem vagyok e világból." (Jn. 17./13-16.)

Jézus ezzel a Pilátus jelenlétében tett, félreérthetetlen kijelentésével ellentmondást nem tűrő módon elhatárolódik minden olyan értelmezéstől, mely Őt akár az ószövetségi zsidóság messiási képzeteivel, akár valamely más földi, evilági szerepkörrel azonosítaná. Ő egy másik, felsőbbrendű világ küldötte és királya, az isteni teremtésből szállt alá, Ő maga az emberarcot öltött Isten.
Jézus egyszersmind világosan látható vonalat húz, akárcsak példabeszédeiben, egy másik, egy magasabbrendű, a földi térség oly gyakran szomorú realitásain túlmutató, fenti világ és a számunkra megszokott, lenti között, s kihangsúlyozza nem e világból való voltát. Amennyiben Jézus egy másik, tökéletesebb és magasabbrendű világ küldötte, úgy tanítása sem e világból való. E világ hatalmasai (az egyházakon belül is), mivel gondolatviláguk és logikájuk e világ könyörtelen törvényeit és cinizmusát képesek csak követni, nem tudnak mit kezdeni Jézus nem e világból való igéivel.
Ez a kijelentés, ha górcső alá vesszük, sokkal távolabbi, tágabb következtetések felé nyit kaput, olyan problematikát feszeget, mely a teremtés forrásvidékére vezeti a gondolkodó elmét. Olyan meghatározó fontosságú gondolatkört nyit meg, mely mellett szó nélkül elmenni nem lehet, nem szabad, s a Jézus föltámadását és mennybemenetelét közvetlenül követő évszázadok korai kereszténysége egyik alapvitájának anyagát szolgáltatta, mely a világ teremtett voltának kérdésével összefüggésben a különböző világok teremtőjének, teremtőinek kibenlétével kapcsolatos. Ez a téma jellege és súlya szerint magtermészetű, alapjellegű, s fölveti egyben az anyagvilág és a szellemvilág kérdéskörét, az "Ó- és az Újszövetség" folytonosságának avagy alapvető megnemfelelésének, az "ószövetségi" Jahve és Jézus Mennyei Atyja azonosságának avagy különbözőségének és a judeokrisztianizmus és a gnoszticizmus, másként: a zsidókereszténység és a szkítakereszténység eszmei, tanításbéli alapjai kettőségének problematikáját.
Ha ugyanis tisztázzuk evilág s a túlsó világ, a világosság, a jóság és az igazság tökéletes, földi érzékszervekkel láthatatlan szellemi birodalma (Isteni Teremtés, rendezett Kozmosz) és a sötétség, a fekete mágia, a hazugság, a halál és a bűn tökéletlen, testi érzékszervekkel fölfogható, látható anyagi birodalma (a Demiurgosz, a sátán ellenteremtése, a rendezetlen, zűrzavarba fúló Cháosz) tényleges eredetét, ha fölmérjük e két, egymással összeegyeztethetetlen és kibékíthetetlen birodalom szembenállását, olyan tudásra teszünk szert, melynek birtokában, ha következetesen és megalkuvás nélkül tovább gondoljuk a dolgokat, minden a helyére kerül, s kitisztul világról alkotott képünk.
Számunkra, magyarok számára fokozottan fontos e témában kutakodni, mert mi vagyunk nyelvi-kulturális és felfogás- és magatartásbéli értelemben az utolsó maradékai a régi világ szkítaságának, ezért erkölcsi kötelességünknek tartom, hogy azokról a tanításokról, melyek az eredendően jézusi, Őáltala péteri sziklaalapokra helyezett szkíta egyház tanainak is részei voltak, lefújjuk a port. Ne csodálkozzunk afölött, hogy a mai Európa zömmel indoeurópai népei vezetősége körében nagyobb ellenállás nélkül tudott elterjedni a római egyház által közvetített júdai kereszténység és annak szellemisége, mert e népek a mózesi tanítás felfogásában magukra ismertek, saját világlátásukkal, a világban tanúsított magatartásukkal és alapvető hajlamaikkal nem ütközött, sőt megegyezett az "Ószövetség" "istenének" tanítása és kultusza. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a szemita népek, azonbelül is különösen a zsidóság által közvetített mentalitás javarészt - mai divatos szóval élve - kompatibilis volt az indoeurópai népek között a saját fajiságból származó alapvető felfogással.
A keresztény gnosztikus iskolát a mai egyházak csak lekicsinylően és szitokszóként emlegetik, egyfajta, a hellénizmus filozófiai alapjain álló és a zarathusztrai eszmék befolyása alatt lévő szellemtörténeti irányzatként tartják számon, mely szemükben, mivel gyökeresen mást tanít és hirdet, mint ők, az eretnekség legfőbb megtestesítője. Így vált a mezopotámiai szkíta gnoszticizmus legátfogóbb, leghatalmasabb és legismertebb világvallása, a pártus apostol, Máni által alapított manicheizmus a sauli zsidókereszténység szemében az eretnekség etalonjává, mely ellen egykori egyházi felfogás szerint minden, akár a legördögibb gyilkos eszközök is megengedhetőek és bevethetőek, ahogyan mindez a valóságban meg is történt.
Pedig kényszerítő erővel föl kell tennünk a kérdést: Ugyan megvetendő-e az a szellemtörténeti iskola, mely az ógörög filozófiában ölt testet, és mely miután magába szívta az indoeurópai invázió előtti ősnépek, mint a káld-sumér hagyomány, a pelazgok, etruszkok, krétaiak és egyiptomiak tudását, a mai európai magaskultúra bölcsőjévé, fundamentumává és példaképévé vált?
Vajon föltétlenül el kell-e határolódnunk csak azért, mert ez a mai egyházaknak tetszene, az első Zarathusztra által a Zend Avesztában írásba fektetett tanoktól, azoktól, melyek Turán és Irán, a szkíta ősbölcsesség és a perzsa vallásos képzetek sikeres ötvözeteként meghatározó befolyással voltak az "Ószövetség" szerzőire is a babiloni tartózkodás idején, és rányomták bélyegüket a zsidó iratok egészére? A zsidókereszténység minden más tant hirdető irányzat elleni gyilkosan türelmetlen magatartása egy féltékeny, irígy és bosszúálló istenségnek a nevében utasít el minden vele ellenkező nézetet, akit a Khalkedoni (451. Kisázsia, Bithünia) Zsinaton az "ószövetségi" befolyás alatt álló szárny nyomására Isten-káromló módon Jézus Mennyei Atyjaként azonosítottak, aki nem egyéb, mint maga Jahve, aki elárulva valódi kilétét a zsidóság törzsi istenségeként így vall magáról Izaiás próféta könyvében: "Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más Isten!" (féltékeny, kirekesztő irígység) ... "Én vagyok az Úr és senki más! Én alkotom a világosságot és teremtem a sötétséget, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek.
(Magyarul: Úgy játszadozom veletek, ahogyan éppen nekem tetszik.) "Én, az Úr viszem ezt végbe mind." (Iz. 45./5-7.)
(Khalkedon volt a helyszíne az első jelentősebbnek mondható egyházszakadásnak, ugyanis a kopt, az örmény, a szír és a palesztínai egyházak képviselői ezen Isten-káromlás (az Ószövetség Jahvéjának azonosítása Jézus Mennyei Atyjával) hallatára és egyéb alapvető nézeteltérések miatt végleg elhagyták a zsinat tárgyalótermét, mely egy templom volt.)
A mindenható és tökéletes Isten sötétséget alkot és gonoszat teremt, és még vásári ripőkként kérkedik is vele?! Hogy is van ez? Hát nem azt olvashatjuk Szent János apostol első levelében, hogy "az üzenet, amit tőle" (mármint Jézustól) "hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség."? (1Jn. 1./5.)? Hát akkor most kinek higgyünk?!
Ez a fenti dicsekvő, kirekesztő és mellveregető kérkedés a megkérdőjelezendő saját isteni mivolttal végighúzódik az egész Tanachon (ez az "Ószövetség" helyes neve), ha a zsidóság törzsi istensége megszólal. És ez több, mint gyanús! Nem értem, hogy volt lehetséges az, hogy nem is oly régen, akár csak 15 évvel ezelőtt is fejcsóválás és minden rosszallás nélkül elsiklott a figyelmünk az olyan képtelen és meseszerű, antropomorf zsidó regék mellett, melyek az emberi elme számára elképzelhetetlen és mérhetetlen magasságokban öröktől fogva létező Legfőbb Istent akár egy színdarabban úgy szerepeltetik, mintha legalábbis egy lenne közülünk, aki fenyegetőzik és átkozódik (Paradicsom-történet; Ter. 2./15-17.; Ter. 3./14-19.), aki az Édenkertben "a nappali szellőben járkál" (Ter. 3./8.), ígérget (Ter. 15./18-20.), akivel, mint egy vásári lócsiszáral, alkudozni lehet (Ábrahám alkudozása Szodomáért; Ter. 18./22-33.), aki megbánja, hogy embert teremtett, és belátja, hogy hiba csúszott a terveibe (Vízözön; Ter. 6./5.), aki féltékeny haragra gerjed a sumérok lélegzetelállító kulturális és civilizatórikus fejlődése láttán, és öszezavarja nyelvüket a másnyelvű szemiták folyamközi megjelenése által az "Osszd meg és uralkodj!" ördögi elvét alkalmazva (Bábel tornya-történet; Ter. 11./5-9.), aki egy sivatagban kóborló, nomád gyülevész hadat kiválaszt magának az egész emberiség ellenében, s ettől kezdve a pénz és a üzletelés vonzáskörében és imádatában (Mammon-kultusz) tartja őket stb., stb. Mintha a fekete mágia ördögi eszközei segítségével valaki vaksággal verte volna meg a keresztény híveket, jómagam is évtizedekig hipnotizálva botorkáltam a zsidóimádat félhomályos labirintusában, melyből végülis megtaláltam a kifelé vezető utat.
A bábeli történet különösen megdöbbentő gonoszságról tesz tanúságot. Olyan ez, mint amikor a strand fövenyén egy békés kisgyermek nedves homokból csöpögtetős várat épít, míg egy másik messziről kaján és gonosz vigyorral az arcán figyeli őt, míg elkészül a mű, s aztán bestiális ösztönöktől űzve szétrúgja azt. Milyen Isten az, aki teremtményei tudásban és ismeretekben való gyarapodása fölött ne örvendezne, aki ehelyett gyermekeiben vetélytársat és elpusztítandó konkurrenciát lát?! A zsidók "istene" esetében éppen egy ilyen lénnyel ismerkedhetünk meg. Ki állíthatja mindezek alapján ép elméje megőrzése mellett, hogy a Teremtés könyvének regéiben az az Isten szerepel, akiről János apostol nyomán tudjuk, hogy "világosság, és nincs benne semmi sötétség"? A Nimród-Jahve, szkíta-szemita ellentétnek ily ősi időkbe nyúlnak vissza a gyökerei. Nimród volt ugyanis a bábeli torony építtetője.
A paradicsomkertben "a nappali szellőben járkáló" lény, akitől az első emberpár rettegett, nem volt más, mint maga a sátán. Az "Ószövetség" szerkesztői már az üdvtörténet kezdetén a feje tetejére állították ugyanis a világ normális rendjét és a tényeket kiforgatták eredeti valójukból azzal, hogy a Szent Tudás ember általi megszerzését mint Isten által tiltott dolgot mutatják be. A gnosztikus hagyomány (pl. a Nag Hammadi-lelet egyik könyvében, a Tractatus Tripartitus-ban egy hang ijesztgeti az embepárt a Tudás Fájának gyümölcsétől, míg a sólyom, azaz Turulmadár vagy az egyiptomi Hórusz képében a fára leszálló Fiúisten a gyümölcs élvezetére buzdítja őket) és a sumér teremtéstörténet ennek éppen az ellenkezőjéről beszél: a sátán volt az kígyó képében, aki ellenezte az ember beavatását a magasabbrendű tudásba, mert ezáltal veszélyeztetve látta anyagvilágbeli hatalmát, ő volt az, aki tudatosan szállt szembe a magasabbrendű világok Teremtőjével, a Mennyei Atyával, aki az embert magas küldetéssel a sátán ellenteremtésébe, a matériába küldte. Isten határozott terve szerint történt a Tudás Fájának gyümölcséből való részesedés (képi beszéd), mely az emberi faj minden téren történő fejlődésének előfeltétele és garanciája, tehát az úgy nevezett "bűnbeesés" nem e mozzanatban keresendő. A Szent Tudás, vagy máshogy fogalmazva: a Jó és Gonosz tudásának ajándékával Isten nagykorúsította az embert.
A bűn a tökéletlen anyagi lét, a lelassult rezgésszámú, elnehezült és tárgyiasult energia leglényegéből fakad, mely a belészorult, isteni eredetű emberi szellemet súlyánál és durvaságánál fogva elkápráztatja és a mélybe húzza. A sátán azon törekvése, hogy az embert kis butuska, tudatlan, könnyen irányítható és manipulálható tömeglényként működtesse, egybecseng az egyházak sok évszázados machinációival és a mai agymosó globalista gyakorlattal. A jelenlegi világ egyik legfőbb jelszava: Fogyassz, élvezz, röfögj, míg végül magad is disznóvá nem leszel, csak nehogy elkezdj szabadon és összefüggésekben gondolkodni!

II. Kit is imádunk valójában?

1. AXIÓMA: Egyet minden kétely nélkül kijelenthetünk: Az "Ószövetség" "istene" nem azonos Jézus Urunk Mennyei Atyjával!
A Khalkedoni Zsinat arcpirító csúsztatásának dogmává emelésénél történt meg az a végzetes fordulat és paradigmaváltás a keresztény tanokban, melynek következményeként polgárjogot nyert a fennmaradt egyházak köreiben a forráshamisítás és a szándékos hazudozás hamis gyakorlata, a más nézeten lévők (, és ez nem csak a vallás dolgaira vonatkozik) elleni fanatikus és öldöklő hajtóvadászat, a tanaikat cáfoló, hiteles írásos források megsemmisítése (ez, hál' Isten, csak részben sikerült!) és a mindenáron való ragaszkodás a földi, világi jellegű hatalomhoz, pompához és kényelemhez, miután a más nézeten lévők gondos kiirtása és saját pozícióik világszerte történő kiépítése után kényelmesen berendezkedtek az "Ószövetség" istenségének gonosz birodalmában, megtartva a szentség ma már egyre inkább ingadozó látszatát, mellyel képmutató módon rendszeresen vissza is élnek. A kereszténység azóta sok lényeges kérdésben valóságtól elrugaszkodott, fordított optikát használ, s a világ a feje tetején áll.
Amennyiben a mai történelmi keresztény egyházak magukat Ábrahám, Jákob és Izsák "istene" szolgáiként azonosítják, tudatlanul - avagy a felsőbb körökben tudatosan - szembeszegülnek a Megváltó szándékaival és tanításával. Azzal a természetfölötti, gonosz lénnyel azonosulnak ugyanis, aki ellen Jézus minden erejével küzdött és mindmáig küzd.
A sátán Isten iránti csillapíthatatlan irígysége és embergyűlölete, valamint az az elkeseredett és kicsinyes törekvése, hogy az emberek előtt, megtévesztve őket, mindenáron Istennek látsszon, hogy isteni szerepkörben tetszeleghessen, a sauli irányvonal kizárólagossá válásával elérte célját: még a valódi Isten után áhítozó, jóindulatú hívek Isten-keresésébe is állandóan bele-belekeveredik a sátáni jelenlét, ahogyan Saul leveleiben is csalafinta módon elkeverednek egymással az igaz és mindenképpen helyesnek tartandó gondolatok a megtévesztés szellemével, a mennyei rózsaillatba gyakran kénköves bűz vegyül. Egyike az e gondolatkörhöz kapcsolódó, igaz sauli gondolatoknak: "... maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát." (2Kor. 11./14.). Lucifer, mint tudjuk, fényhozót, fényhordozót jelent.
A zsidókeresztény szentmise sem mentes a gonosz imádatától. Sikerült ebbe a gyönyörű szertartásba is becsempészni a Jahve-kultusz elemeit. Gyakran az ószövetségi olvasmány tartalma homlokegyenesen ellenkezik Jézus tanításának szellemiségével. A sok vérgőzös, gyilkos rege és csalásokkal és fajtalankodásokkal teli zsidó mende-monda hallatán gyakran majdnem kifordul az ember gyomra. Az evangélium előtti (H)alleluja(h) éneklésekor pedig a gyanútlan hívek nem mást dicsőítenek, mint magát az ördögöt, az "Ószövetség" "istenét". "Hallelu Jahve!" ugyanis annyit jelent: "Dícsérjétek Jahvét!", az anyagvilág teremtőjét.

Legyünk azonban elnézőbbek a hallelujázó keresztény hívekkel, hiszen ők abban a hiszemben éneklik a sátánt dicsőítő énekes kiáltást, hogy Jézus Mennyei Atyját magasztalják. Ne feledjük, Lucifer (és népe) régtől fogva a megtévesztés és szemfényvesztés nagymestere(i), így afölött sem kell csodálkoznunk, ha anélkül, hogy föltűnt volna a legtöbb kereszténynek, megfertőzte a legszentebb keresztény szertartásokat is. Hogy a zsidók és a zsidókeresztények Jahvét tartják e világ teremtőjének, nem csoda, igazat szólnak ezzel, hiszen e világot a személyes gonosz és segítőtársai teremtették. A gond mindebben csupán ott jelentkezik, hogy vajon feltétlenül imádnunk kell-e ezért a zsidók "istenét", hogy feladatunk-e kielégíteni Lucifer és társai (Széth-Sátán, Beelzebul = a legyek ura, Mephisztó, Azazél, olaszosan Azazelló, Samaél, Beliál stb.) Isten iránti irígységét azzal, hogy a Mennyei Atya helyett őt, illetve őket "isten(ek)ként" imádjuk?! Vajon véletlennek kell-e tartanunk, hogy sötét korunkban a hivatalos egyházak vezető rétegét (főleg a Vatikánt) elözönlötte a szabadkőműves szekta befolyása, melynek vezető rétege nyíltan imádja Lucifert, a Nagy Építőmestert, más szóval: az "ószövetségi" Teremtőt. A két rokon szál, a szabadkőműves és a zsidókeresztény, kimutatva foguk fehérjét korunkban egyesült, hogy valóra válhasson a keresztény terminológia Antikrisztusának, helyes szóhasználattal: a zsidó Krisztusnak, világcsászárnak trónralépése. A nemzsidó Jézus volt ugyanis az Antikrisztus a szónak azonban nem pejoratív, hanem pozitív értelmében!!

Egyike Saul helyes és igaz állításainak, amikor a thesszalonikaiaknak írott második levelében az utolsó időket vízionálva így szól erről: "Semmiképpen el ne ámítsanak titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak" (a Vatikán újbóli elistentelenedésének), "és nyilvánvalóvá kell lennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik és minden fölé, ami szent. Sőt Isten templomában foglal helyet, s azt állítja magáról, hogy Isten." (2Thessz. 2./3-4.) E motívumban újra tetten érhetjük a sátán ama törekvését, hogy Isten pozícióját az emberek előtt kisajátítsa.

III. Világok teremtői

2. AXIÓMA: Ezt az anyagvilágot, melybe testünkkel ízesülünk, nem a Mindenható Isten, hanem egy ugyan hatalmas, sőt teremtői hatalommal is felruházott, de Istennél alacsonyabbrendű, gonosz lény, aki maga is teremtmény, hozta létre saját magának és az általa föllázított, bukott angyalok légióinak birodalmául, hogy - miután levetkezték mennyei dicsőségüket és förtelmes külsőt öltöttek magukra - legyen hol kedvükre uralkodniuk. Jelenvaló anyagvilágunk a sátán ellenteremtése. Ez az univerzum tehát csak áttételesen, csupán közvetett módon alkotása a Mennyei Atyának oly módon, hogy aki e világot létrehozta, ugyancsak az Ő teremtménye, és e lény teremtő erejét, mely töredékes és véges ugyan, szintén Tőle kapta a mennyei lázadás előtt, ez az erő tehát valamilyen módon szent kell hogy legyen. (Az alexandriai Basileides /Kr. u. I-II. évszázad/, a legmeghatározóbb és egyben zseniális keresztény gnosztikus ugyancsak ezen a véleményen volt.)

Mégha nem lennénk is Isten-hívők, puszta gondolati alapon feltételeznünk kell egy ősokot, egy Legfelsőbb Lényt vagy erőt, akitől minden létezés kiindult és ered, maga a sátán és bukott angyalai is. Ennek következtében nem csupán az ember, de az anyagi ellenteremtés is alapvetően magában hordozza a mindenható és legtökéletesebb Isten, a Teremtő szellemi alapprincípiumát, mely alapfeltétele mindennemű teremtői aktusnak, és mely a kapcsot képezi a lenti, tökéletlen, múlandó világ és a valódi Teremtő Isten tökéletes és örök világa között. A személyes gonosz a mennyei lázadás előtt a teremtői erőt ajándékba kapta lénye részeként, mellyel ugyan visszaélt, de ez az energia Isten-azonos és következésképp az Isten tulajdona. Az ördög tehát felelőtlen bűvészinasként az ellenteremtés aktusában olyan erőket mozgósított, amelyek fölött az ellenőrzés meghaladja képességeit és hatáskörét valamint a szellemvilágban betöltött rangját. Innen a durva anyagból gyúrt világ összes tökéletlensége. Egy metaforát alkalmazva, ha a földi világ szövetének nem a felénk, testi érzékszerveink felé fordított, szemfényvesztő oldalát a maga valóságában megismerhetnénk, igen elszomorító látványban lenne részünk az elvarrott, ferde szálak és gubancos csomók láttán, és rögtön megállapíthatnánk, hogy ez a szőttes nem a valódi Isten szövőszékén készült.

Tudom, ennek a gondolatnak az igazságát rendkívül nehéz elfogadnunk, minden porcikánk ellenkezik annak elfogadásától, hogy a hajnali harmatos erdő madárfüttyös idilljét, a tengerparti naplemente bíbor fénycsodáit, a vidéki nyári késő délutánok fényes csendjét, a frissen hullott első hó csillogó, szűzi tisztaságát, és még hosszan sorolhatnám, egy olyan világban vagyunk kénytelenek megcsodálni, amely csak közvetett módon származik a Legfelsőbb Lénytől, Istentől. Mindez csupán az ember lelkében ölt pozitív formát, benne alakul át szépséggé, mert az ember a saját, isteni eredetű szelleme képére és hasonlatosságára megkísérli áthasonítani az ellenteremtés korántsem idilli valóságát, melybe testével ízesül, melynek testi mivolta által részévé vált. Szépség és jóság iránti vágyaink mintáit kivetítjük a minket körülvevő természetbe, mely a tényszerűség szintjén a puszta létezésért folytatott állandó küzdelem könyörtelenségének vadállati törvényeit ismeri csak. Valahol olvastam, hogy a madárfüttytől hangos erdő trillái a valóságban nem egyebek, mint az egymással folytonos harcban álló szárnyaspopulációk területvédő és -érvényesítő szignáljai. És abban is biztosak lehetünk, hogy a bársonyos talpakon tovasurranó, doromboló házi kedvenceinket, ha hússzor nagyobbak lennének, mint ma, nem mardosná különösebben a lelkiismeret, ha a gazdi részévé válna a mindennapi menünek.

Az állatok lélekkel ugyan rendelkeznek, ám nem birtokosai az isteni eredetű szellemnek, mely velük szemben az ember számára óriási fölényt és minőségi többletet jelent. Az önmaga létén öntudatra ébredt, tudatos létezés a mércéje, etalonja az Istentől származó minden létformának. Ebből fakadóan nem róható fölaz állatoknak, hogy faj- és önfenntartó ösztöneiknek engedelmeskedve akár kegyetlennek tűnő módon cselekszenek még akkor sem, ha netalántán mi magunk vagyunk a préda, mert az állatvilág emberi értelemben felfogott erkölccsel és öntudattal nem rendelkezik. Ők az anyagvilág szülöttei, akik e világ törvényszerűségei által vezéreltek. Azonban minél közelebb állnak hozzánk az evolúciós ranglétrán, annál több emberinek nevezhető jellemvonásra bukkanunk náluk. A gerinces emlős állatoknál és különösen a főemlősöknél (primátok) szeretetre, ragaszkodásra és hűségre képes lényeket látunk, de nem köti őket semmiféle erkölcsi szabály, törvény és elvárás, és az emberrel ellentétben az a veszély sem fenyegeti őket, szellemük nem lévén, hogy démonná aljasulhassanak.

Gondolkodjunk el afölött, ha a személyes gonosz képes volt egy alapvetően tökéletlen és mégis oly sok csodával és szépséggel teli világot létrehozni, mint amilyenben jelenleg élünk, milyen lehet az a tökéletes Teremtés, mely egyedül érdemli meg ezt az elnevezést, és melyet a Mennyei Atya, a magyar ősvallás Jóistene, Öregistene alkotott!! Magyar eleink tudták, hogy különbséget kell tenniük egy jó Isten (Jóisten), tehát a voltaképpeni egyetlen Isten és egy gonosz között, aki mindenáron Istennek akar látszani és Istenként akarja imádtatni magát.

Minket, magyarokat semmilyen szál sem köt a zsidók törzsi istenségéhez! Mi ősidőktől fogva a Mennyei Atyához fűző "köldökzsinóron" keresztül kaptuk mindig lelki táplálékunkat, az Ő népe vagyunk, s a pártus-szkíta Jézus (a magyar ősvallás Világügyelő Fiúja, aki mindig testet ölt, ha nagy a baj a földön) testvérré avató személyén keresztül vagyunk az Ő gyermekei. Ezért mindent latba vetve meg kell mozgatnunk minden követ annak érdekében, hogy megtisztítsuk végre a magasabbrendű világgal kapcsolatos fogalmainkat a reárakódott idegen elemektől, és hogy régi fényében visszaállítsuk a bennünket hozzá fűző kultuszt! Ne imádjunk hamis isteneket! Jahve imádata bálványimádás.

Nemcsak Isten és a személyes gonosz, nemcsak Jézus és a sátán szintjén dúl az üdvtörténeti háború földünkön, hanem e két tábor dimenziói azáltal is tovább szélesednek, hogy egész népek, egész kultúrkörök állnak szembe egymással aszerint, hogy melyik földöntúli erő mellett kötelezték el hajdan magukat. Nekünk, az aranykor emlékképeit és magatartásmintáit hordozó magyarságnak, az Öregisten népének a vaskorszak erőviszonyai nem kedveznek. Nem véletlen az, mely nemzetek és kultúrkörök állnak manapság látszólag a nyertes helyzetében. A vaskorszak sötét erői emelték őket a magasba, hogy idővel annál mélyebbre zuhanjanak. Ezért magyar létére senki se irigyeljen olyan vaskori népecskéket, mint az oláhok, a rácok és a tótok. Pünkösdi királyságuk nagyon rövid lesz, mert az ebül szerzett holmi ebül is vész el. Tolvaj népnek nincs hazája. A lopott földön csak jövevény marad, mert még a föld is kiveti magából az aljas ember csontjait.

Most az elembertelenedés és lelki kiüresedés utolsó és legalacsonyabb lépcsőfokán áll a világ. A fölnövekvő nemzedékek már nem szerves közösségekben, hanem buja csordákba verődve saját mocskukban hemperegnek, amikor a szerves művelődés, mely még át volt itatva az emberség legmélyebb és legmegrázóbb érzéseivel és tartalmaival, haláltusáját járja. Egy még értékeket közvetíteni képes korszak végérvényesen lezárult (saját gyermekeink viselkedésén és irányultságain megtapasztalhatjuk), és bealkonyult mindazon értékeknek, melyekért az én nemzedékemből sokan még úgy gondolták, hogy értük élni és hevülni érdemes. Becsukódtak a kapui egy még élhetőbb és eszményektől irányított világnak, s valami szörnyűség készül.

Az sem véletlen, hogy a Jóisten éppen bennünket, magyarokat szemelt ki arra a magasztos feladatra, hogy Szent Fiának, Jézusnak megváltó keresztáldozatát népi méretre tágítva végigjárjuk. Ezer sebtől vérezve, porig alázva, komisz, irígy, elvtelen és tolvaj vaskori népecskéktől leköpdösve és szidalmazva, darabokra szaggatva és mégis töretlen elszántsággal végigmentünk a jézusi úton. Már "csak" a feltámadás van hátra, de nekünk az sem lesz könnyű! Erre legyen fölkészülve minden magyar a bitang vaskori népek Európájának kellős közepén, akik dáridójukat ülték Párizs mellett egy ártatlan nép halotti torán 1920. június 4-én!

Mégse botránkozzon meg senki afölött, hogy most az "Ószövetség"-ből, illetve Saul rabbitól használok egy kifejezést, mert annyira találónak és annyira idevágónak tartom, Saul is e beszédfordulatot Izaiás prófétától kölcsönözte (Iz. 64./3. "Szem nem látta, fül nem hallotta ..."): "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt." (1Kor. 2./9.). Itt pontosan Isten tündöklő, emberi fogalmakkal teljes valóságában megragadhatatlan Teremtéséről van szó, mely az üdvözült szellemek számára is elérhető lesz az Ítélet után. Saul rabbi a lényeget tekintve sok mindennel tisztában volt, ezért bűne és felelőssége csak annál nagyobb, mert az egymástól tanításaikban és lelkiségükben annyira összeegyeztethetetlen két vallást, a jézusi kereszténységet és a jahvista mozaizmust felelőtlenül és soviniszta módon egybemosta. Ezért tartom érthetetlennek, elfogadhatatlannak és következetlennek az általa kidolgozott koncepciót.

(Az "Ószövetség" könyveiben sajátos módon keverednek egymással két ellentétes kultúrkör képzetei és felfogásai, sőt Isten-képei is (pl. a jahvista és elohista iratok kettőssége). A zsidóság ún. "babiloni fogsága" idején ismerkedett meg a káld-sumér és a zarathusztrai szkíta-árja Zendaveszta hagyományvilágával, melyeknek jónéhány fontos elemét, motívumát, hitigazságát és gondolatát átemelték saját irataikba, de mindezt úgy tették, hogy a Jahve-kultusz szolgálatába állították a lopott holmit. Ezért rengeteg igaz gondolatot és hittételt találunk mind az ókori zsidó, mind a sauli iratokban. A gond csupán ott kezdődik, hogy a nyilvánvaló igazságok olyan szövegkörnyezetbe kerültek, melyek egy nyilvánvalóan gonosz lény és egy e lény által fölheccelt és félrevezetett, soviniszta nép érdekeit domborítják ki és érvényesítik az egész "maradék" emberiség ellenében. Az "Ószövetség" a megtévesztés és a zavarba ejtés magasiskolája.)

3. AXIÓMA kérdés formájában: Átgondolta-e valaha valaki, aki a betanult egyházi tanítást gondolkodás nélkül, rutinból szajkózza, hogyan lehetséges az, hogy a mindenható és végtelenül tökéletes Isten saját teremtett dolgaiban tökéletlent hozhasson létre?

Ez a fából vaskarika feltételezések egyik iskolapéldája, a kauzalitás megcsúfolása lenne. Ha az ok tökéletes, logikus módon az okozatnak is valamilyen módon - ha nem is ugyanúgy - magán kell viselnie a tökéletesség jegyeit! A "Jézus bölcsessége" vagy "Szófia" című gnosztikus evangéliumban ezeket mondja Jézus: "Akinek csak van füle a végtelen (dolgok) felől való hallásra, hallja meg! Azokat szólítom, akik ébren vannak. Minden, ami romlandótól származik, maga is megromlik, hiszen romlandótól ered. Azonban bármi, ami romolhatatlantól származik, romolhatatlan, mert romolhatatlanná válik. Sok ember tehát tévútra ment, mert nem ismerték ezt a különbséget, és meghaltak."

Márpedig jelenvaló világunk, melyben az emberiség sok-sok évmillió óta él, alapvetően és legbensőbb természetéből fakadóan tökéletlen. Magán hordozza ugyanis annak a lénynek minden hibáját és fogyatékosságát, aki létrehozta. E világ tökéletlensége a következő, általunk oly jól és közelről ismert jelenségekben érhető tetten, mint: az állandó változékonyság (tér-idő), mely a múlandóság eredendő oka, a testi halál, az e világban élő lények tökéletlen voltából származó bűn, hazugság és csalás. Az anyagvilág dolgai állandó örvénylésben és ütközésben, átalakulásban és fortyogásban, fejlődésben és hanyatlásban bontakoznak ki és haladnak egy ember által nem ismert, végső cél, vagy végső pusztulás felé. József Atilla Eszmélet című remekmívű versében metsző élességű költői fogalmazásmódjával közelítve meg a dolgokat így írja le az anyagba zártság nyomasztó élményét: "Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ. Szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát, s így mindenik determinált."

E világ alapvető sajátosságai közé tartozik a lelassult rezgésszámú, durva anyagvilág összetevőinek állandó ütközéseiből adódó szüntelen és ádáz harc és küzdelem, a dzsungel törvényeinek könyörtelensége. A sátán - Madách Imre "Az ember tragédiája" című világdrámája óta tudjuk - csak azt adhatja, mi lényege. Ez az ő világa. Az embert azért teremtette az Isten és küldte az ellenteremtés anyagi világába, hogy e világ démoni és zabolátlan erőit megszelídítse, rendre kényszerítse és fölemelje, hogy a földi káoszból rendezett mikrokozmoszt, parányi világegyetemet hozzon létre saját, Istentől ajándékba kapott szelleme erejével. Ezért vagyunk csupán jövevények és átutazó vendégek e bolygón addig, amíg sátán e világ fejedelme, s ezért vágyakozunk mindannyian - még a legelkápráztatottabb ember is néha - vissza az égi hazába.

Hogy az emberek túlnyomó többsége küldetése során elbukik, nem egy - egyházi szóhasználattal élve - "eredendő bűn" következménye, hanem az anyagvilág lélekre és szellemre gyakorolt, mélybe húzó, hatalmas ereje hatásának tulajdonítható. A valódi bűn akkor valósul meg, ha valaki, vagy akár egy egész nép rövidtávú előnyök érdekében tudatosan a sátán mellé áll, s maga is démonná, démonivá lesz. Az alapvető erkölcsi kategóriák (a jó és gonosz tudása) ugyanis minden emberrel veleszületnek. Az ember tehát ha lealjasul, nem állattá változik, hanem az állat szintje alá süllyed. Ezt a szintet nevezik démoninak. Az Isten elleni tudatos ellenszegülés kárhozott állapota, amire Jézus szerint nincsen bocsánat, ha úgy tetszik, a Szent Szellem elleni véteknek minősül. És az sem elhanyagolandó tényező, hogy az emberiség a spirituális tapasztalatszerzés legkülönbözőbb fejlettségi fokozatait elért lelkek tarka gyülekezetéből áll, azaz nem mindenkitől várható el ma ugyanannyi a társteremtői feladatok elvégzése terén. A mai emberiség zöme fiatal, tapasztalatlan, homályos lelkekből áll, a korszellem sem kedvez a lelkiségben való elmélyedésnek a sátán világméretű tombolása miatt, ezért tanácsos valamivel elnézőbben és nagyobb sajnálattal viseltetni irántuk.

Az anyagi univerzum a változások folyamatainak állandóan vissza-visszatérő periodikus körforgása szerint működik a végső kifejletig. Mert ez az állandónak hitt körforgás is, mely nézetem szerint oldalról vizualizálva egy fölfelé emelkedő spirálist ír le, végetér egyszer.

Voltak és lesznek olyan hosszú időszakok, melyek ideje alatt az isteni szférák energiái akadálytalanabbul és közvetlenebbül áramlottak bolygónk felé, áttörve az ellenteremtés negatív erőinek burkán. Úgy is fogalmazhatnék: a sátán zavaró adói nem minden korszakban képesek meghiúsítani a földön az isteni "adást". Ilyenkor az emberi élettér minden szempontból légiesebb, harmónikusabb, spirituálisabb és kiegyensúlyozottabb volt, még a testi halál is inkább a békés elszenderedéshez hasonlított s nem járt se szenvedéssel, se rettegéssel. Ezeket a korszakokat Aranykornak hívjuk. A személyes gonosz mindig akkor a legaktívabb, akkor tombol a legveszettebbül, amikor a körforgás kerekének legmélyebb pontját már elhagyta az emberiség, amikor a világ látóhatárán már földereng a hajnal pírja, mert tudja, hogy már csak kevés ideje van. Ma pontosan itt tartunk. Jézus megtestesülésekor volt a mélypont. A személyes gonosz főhadiszállására jött a Megváltó, hogy Lucifernek legérzékenyebb pontján adja meg a kegyelemdöfést. Erről a Jelenések Könyvében is olvashatunk: "Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal. Tudja, hogy csak kevés ideje van." (Jel. 12./12.)

IV. Miért van jelen az ember az anyagban?

4. AXIÓMA: Az embert a valódi Isten társteremtői feladatokkal ruházta föl, hogy a sumér vallásos képzetek szerint az Istenség lassú anyaggá válásának folyamata segítségünkkel megvalósulhasson, mely nem az Istennek az anyag szintjére történő lealacsonyodását, hanem a sátáni ellenteremtés anyagvilágának isteni szintre emelését, átlényegülését fogja eredményezni. Ezt az üdvtörténeti eseményt, mely a periodikus körforgásnak véget vet, hívjuk Végkifejletnek. Ettől kezdve a sátáni ellenteremtés érvénye megszűnik, ideje lezárul, korszakváltásainak periodicitása érvényét veszti, a személyes gonoszt bukott angyalaival együtt örökre láncra verik, s a halál korszaka végérvényesen végetér. Erről az új világról szól Szent János apostol Jelenései Könyvének következő szakasza: "Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. ... A trónon ülő így szólt: 'Íme, újjáalkotok mindent.'" (Jel. 21./1. 5.) Akik abban reménykednek, hogy az anyagi világegyetem periodikus körforgása örökkön-örökké tovább fennáll, azok a sátán ellenteremtését szándékoznak abszolútizálni, örökre fönntartani.

"A mennyek országa bennetek van."

"Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézd, itt van vagy amott. Isten országa bennetek van." (Lk. 17./21-22.)

Az ember különleges helyet foglal el és szinte nyomasztóan nagy felelőséggel rendelkezik a sátán teremtette világban, mert magában hordja mindkét birodalom csíráját, leegyszerűsítve: a két világ, az alsó anyagi és a felső szellemi birodalom alapelveiből és összetevőiből van összegyúrva. E két ellentétes világ űzöttje és marcangoltja. Minden döntésében jelen van egyidejűleg a két princípium: az egyik oldalon az anyag káprázata és vágyvilága állandó jelleggel fogságban tartja és eltereli az ember figyelmét a valóban fontos dolgokkal való foglalatoskodástól, míg másrészt a lelkiismeret hangjai is kisebb-nagyobb mértékben mindenkiben folyamatosan jelen vannak, s a Szent Szellem útmutatásaiként megkísérlik a helyes irányba terelni a teremtményt. Az ember teste által biológiai anyagmassza, melybe életet azonban lelke és szelleme, az Isten-azonos szellem-szikra lehel, és melynek távozásakor a testet életben tartó lélekáram feszültsége megszűnik, és a test, akár egy elektromos készülék, leáll, azaz beáll a testi halál. Az anyag csak a testünket szüli, ami azonban működőképessé teszi, ami vagy helyesebben aki életet lehel belé és életben tartja, az a láthatatlan birodalmából származó, isteni eredetű szellem. Az Isten szelleméből lehasadt lélekszilánk legtöbbünkben ugyan szunnyadó és látens állapotban van csak jelen, ám megfelelő meditációs eljárásokkal, aszkézissel és erényes élettel képességei felébreszthetőek és megismerhetőek.

5. AXIÓMA: Az anyag börtönébe zárt emberi lélek csak akkor nyílik meg a felsőbb, magasabbrendű világok felé, ha nagy önuralommal és kitartóan a böjt és az aszkézis valamelyik formáját alkalmazva elfojtja anyagi testének funkcióit, testének követelőzéseit.

Mindazok az érett lelkek, akik a zsidókereszténység önellentmondásos tanainak ellenére is képesek voltak fölismerni a lényeget és képesek voltak elválasztani a búzát az ocsútól, szerzetesi cellájuk magányában vagy a rendtársak jelenlétében böjttel és önsanyargatással próbáltak meg megszabadulni az anyagvilág béklyóitól és nyitottá válni a felsőbb világok fénye iránt. E téren a középkori magyar pálosok az élen jártak.

Ebben egyébként minden isteni eredetű, nagy világvallás egyetért. Ez óriási, legtöbbünk számára szinte megvalósíthatatlan feladat elé állítja az embert, mert egyrészt az anyagvilág káprázatából kitörni csak a nagyon érett és fejlett, sokat tapasztalt és öreg lelkeknek sikerül, másrészt mert az anyag általunk ismert és elszenvedett formája félelmetes hatalommal rendelkezik fölöttünk olyannyira, hogy a legtöbb ember összetéveszti önmagát saját testével. Mindezt tovább súlyosbítja a nyíltan avagy elfojtott állapotban, lappangva jelenlévő halálfélelem, mely akarva-akaratlanul minden ember számára nyilvánvalóvá teszi a földi élet végességének elkeserítő tényét, és az "egyszer élünk" hamis jelszavának káprázatában arra ösztönzi az embert, hogy életét, amíg teheti, testi élvezetek habzsolásával múlassa ahelyett, hogy azt a halálra való fölkészüléssel töltse, hogy megtanulja a jó és bölcs halál művészetét. Aki ugyanis minden nap emlékezteti magát saját halálára, az alaposabban meggondolja, mit miért és hogyan tesz. (Michel de Montaigne, a XVI. századi francia főúr és bölcselő szerint ez az élet legfőbb értelme.) Ez az a jelenség, amikor az ember halhatatlan összetevője a halandó test csapdájába gyanútlanul besétál anélkül, hogy észrevenné, hogy rútul rászedték.

Jézus amikor a bennünk szunnyadó isteni országról szól, a testünkbe zárt szellemi szikráról, az Isten Szellemével összekötő szellem-szilánkról beszél, mely ha kellőképpen kibontakozik, valóban mennyei energiákat szabadít föl e világban. Ezért gyűlöl annyira elkeseredetten minden embert a sátán, még a szolgálatában állókat is. "Embergyilkos volt az kezdetektől fogva." - mondta róla Jézus a János szerinti evangéliumban (Jn. 8./44.). Ez a kijelentés egyben arra is rávilágít, hogy az ember jelenléte világunkban nem a személyes gonosz akarata, hanem a Mennyei Atya tervei szerint való, mert mi az Ő teremtményei vagyunk. Olyan fontos szerepet szánt nekünk az Isten, hogy mennyei angyalok szolgálnak nekünk, védenek és oltalmaznak s gyakran mennyei üzeneteket közvetítenek felénk. Ezek azok az angyalok, akik megmaradtak Isten szolgálatában.

Az ember jelenléte a földön roppant mértékben zavarja, sőt gyakran keresztülhúzza a gonosz terveit. Az emberen keresztül ugyanis maga az Isten birodalma vetette meg a lábát az anyagi ellenteremtésben. Ott, ahol a bennünket körülvevő természet csak egy törvényt ismer, a természetben élő lények egymás leöldökléséből és fölzabálásából merítik életenergiájukat, csak így képesek a testi életbenmaradásra. E törvény uralta közegben töltik életüket a természet lelkes lényei, melyet teljes joggal a bestialitás közegének nevezhetünk, mert "bestia" latinul állatot jelent, s a természetben élő állatok (a háziasítottak sok emberi vonást lesnek el mimikri útján az embertől) kényszerűségből e törvénynek engedelmeskednek. Egy dolog azonban néma társaink mellett szól, és ez a korábban már említett démoni szintre történő lesüllyedés lehetősége az ember esetében, mely felé az állatvilág, tudatos erkölccsel nem rendelkezvén, sokkal kevésbé nyitott, mint mi. Állat esetében még nem volt megtapasztalható, hogy "önként, kéjjel ölt" ("nemcsak parancsra"; Radnóti Miklós: Töredék) volna, őt az életösztön kényszeríti rá, míg az ember erre is képes, mert magában hordozza a démonná válás lehetőségét. Ezen a kegyetlen és könyörtelen ("Nem adhatok mást, csak mi lényegem." - Lucifer) természeti dzsungeltörvényen egyedül az ember volt képes a isteni erkölcs birtokában úrrá lenni és enyhíteni rajta azzal, hogy kezdetben létrehozta a különböző vallási elképzelések és tanítások alapelvein nyugvó társadalmi rendeket, ezzel is bizonyítva égi eredetét ("amint a mennyben, úgy a földön is"), melyek csak addig működtek igazán, amíg a lelkiség terén is az égi minták alapján rendezkedtek be a földön.

Érdemes megfigyelni a ragadozók esetleges közeledése miatt a fejüket percenként számtalanszor a szélrózsa minden irányába riadtan forgató és rendszeresen fürkészve fölágaskodó madarak és kistetű rágcsálók halálos rettegését, akik tudják, hogy a minden irányból bármikor lecsapó veszély ellen saját magukon kívül senkire sem számíthatnak. A természet meghatározó alapélménye tehát az öldöklés és az attól való rettegés.

A természet könyörtelen törvényeit semmiképpen sem magyarázhatjuk valamiféle "bűnbeesés" vagy "eredendő bűn" következményeként. A földi világ évszázmilliókkal az ember megjelenése előtt már így működött. Így volt már a dinoszauruszok idején, mely korszak utolsó időszakában a szintén óriási termetű ember velük együtt társbérlőként népesítette be bolygónkat. A személyes gonosz ellenteremtése e törvényszerűségeknek alávetve működik. Ezért volt szükséges az első emberpár számára az első időszakban egy védett búra alatti világot létrehoznia Istennek, melyet mi Édenkertnek nevezünk, hogy az ellenteremtés zabolátlan és gonosz erői ne veszélyeztethessék őket. A sátán, mivel ő saját világában, itt van otthon, mégis megtalálta a módját annak, hogyan férkőzhessen az emberpár közelébe, hogy lebeszélje őket a szent, beavató Tudás megszerzéséről, egyébként nem sok sikerrel. A nyilvánvaló kudarc után örök időkre hadat üzent az emberi nemnek, hogy eltérítse őt isteni küldetésének végrehajtásától. E téren már sokkal nagyobb sikereket könyvelhetett és könyvelhet el magának.

Az ember, az Éden utáni szűnni nem tudó vágyakozás igézetében szintén kialakított magának egy a természet nyers erőitől elválasztó és védő burkot, melyet civilizációnak nevezünk, és mely az anyagi lét durva csiszolódásait és pusztító erőit valamelyest megzabolázni és lecsillapítani és az életet elviselhetőbbé és kényelmesebbé tenni képes ugyan, ám az anyagvilág kérlelhetetlenül könyörtelen törvényei és fogyatékosságai, az öldöklés és a létfenntartó ösztönből eredő, sokszor féktelen önzés e burkon belülre is befészkelték magukat. Az ember, akármennyire is igyekezne saját erőből erényesebbé és erkölcsileg tökéletesebbé válni, megmarad mindvégig megváltásra szoruló lénynek. Ezért jött el közénk az emberarcot öltött Isten: Jézus, a Megváltó és Üdvözítő. Mindemellett nem válik értelmetlenné az ember saját erőfeszítése és szent tudás után való törekvése sem, de ugyancsak nem veszít jelentőségéből az arra érett személyiséggel rendelkező emberek esetében a magasabb világok közvetlen, személyes megtapasztalás, azaz beavatás útján történő megismerése sem.

Ha a földi világ az ember megjelenése előtt már kegyetlen törvényeknek hódolt, márpedig ehhez nem fér kétség, úgy az ember nem tehető felelőssé azért, hogy "bűnbeesésével" magával rántotta volna az egész földi teremtést, és a valódi Isten sem vádolható meg azzal, hogy kontár munkát végzett volna. Ne feledjük a korábban már idézett nagy súlyú mondatot Szent János apostol első leveléből: "Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség."

Istent gyakran megvádolják azzal, hogy mivel a sátán és a bukott angyalok is az Ő teremtményei, tehát a bűn, a halál és a romlás is Istentől erednek. Az így vádaskodók egyet elfelejtenek, hogy az Isten nem zsarnok, öntudattal rendelkező teremtményeinek a jó és gonosz közötti választás szabad akaratát biztosítja, és ezt nagyon komolyan is veszi. A sátán ezzel élt vissza, és szabad akaratából döntött úgy, hogy irígységből föllázad Teremtője ellen, és megszegve az isteni teremtés legszentebb alapelveit létrehozzon egy igencsak tökéletlen ellenteremtést, a durva és nagy nehézkedésű anyagvilágot, mely a tér-idő dimenzió állandó változékonyságának lett alávetve. Mindezt tehát semmiképpen sem lehet Isten számlájára írni.

Újra föl kell tennünk a kérdést: Feltételezhető-e, hogy egy olyan Isten alkotása e szenvedéstől, haláltól és szemfényvesztéstől teli világ, akinek belső lényege a szeretet és a mindeneket megvilágosító, isteni fény? A jelenlegi egyházak pedig kimondottan ezt hirdetik! Ez rávilágít imádatuk tényleges tárgyára.

V. Jézus és a sátán

A János szerinti evangéliumban Jézus következetesen "e világ fejedelmé"-nek nevezi a sátánt.

Témánk szempontjából igen tanulságos jelenetnek lehetünk tanúi Jézus megkísérétésének története során. Részletesebben Máté és Lukács evangéliumában olvashatunk erről (Márk csak futólag említi), amikor a sátán a sivatagban böjtölő és imádkozó Jézust három próbatétel elé állítja. Minket a harmadik érdekel leginkább, mert ennek során a világ gazdagságát és minden hatalmát sajátjaként ajánlja föl a Megváltónak, úgy beszél, mint aki tulajdonosa mindannak, amit fölajánl. Máténál ezt olvashatjuk: "Végül egy magas hegyre vitte őt az ördög és megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. 'Mindezt neked adom, mondta, ha leborulva imádsz engem.' Jézus elutasította." Lukácsnál még pontosabb a fogalmazásmód: "Ezután fölvitte őt az ördög egy magas hegyre. Egy szempillantás alatt megmutatta neki a világ minden országát. 'Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, mondta, mert én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz.' Jézus elutasította." Azóta hány és hány milliószor ismétlődött meg már ugyanez a jelenet a legkülönbözőbb módokon. A személyes gonosz ugyanis virtuóz módon játszik az emberi hiúság, hatalom- és élvszomj, siker- és pénzéhség, s az emberi kisstílűség és irígység húros hangszerén. Azóta hány és hány ember adta be a derekát rövidtávú, nyomorult kis sikerekért, karrierrel, magasabb pozícióval való kecsegtetésért (az egyházakon belül is!) a gonosznak! A János apostol szerinti evangéliumban három alkalommal is találkozunk Jézus tanításában a fenti kifejezéssel:

1. "Ítélet van most e világon, most vetik ki e világ fejedelmét. Én pedig, ha fölmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok." (Jn. 12./31-33.)

"Ítélet van most e világon.": A sátán ellenteremtése hamarosan, akár egy légbuborék, kipukkad, érvénye örökre lejár, és az anyagvilág hamis káprázata dicstelenül saját hamvába fúl, az anyag átlényegül és az üdvözült szellemek Jézus föltámadt testét magukra öltve újra birtokba vehetik otthonunkat, a Földet egy szenvedést, halált és bűnt nem ismerő világ lakóiként. Az első Nagypéntek óta az Ítélet korszakát éljük.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.": Jézus keresztrefeszítésével és haláltusájával megkezdődik az anyag hatalmasságai fölött aratott diadal és a személyes gonosz megsemmisítése, aki azonban kap még egy kevés időt az Ítéletig. A keresztáldozat megváltó aktusa kiragadja a földi ellenteremtés szenvedő és halandó lényeit a sátán kezéből és a Megváltó kegyelmébe helyezi, akár a mágnes a vasreszeléket, úgy vonzza Jézus őket ("akiket Atyám nekem adtál") magához.

2. "Már nem sokat beszélek veletek, mert jön e világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma, csak hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem." (Jn. 14./30-31.) - mondta Jézus tanítványainak.

Már eldöntetett, a démoni Nagytanács már kimondta ítéletét, Jézusnak pusztulnia kell. Már beindult a legkegyetlenebb kivégzés masinériája, a gonosz handlangerei mozgásba lendültek, s habár Jézus mennyei hatalmát ha latba vetné, semmit sem tudnának ártani neki, mégis aláveti magát az anyagvilág kegyetlen hatalmasságainak megmutatva, hogy kiszolgáltatott helyzetében sincs valós hatalmuk fölötte, a halálfélelem nem lett úrrá rajta, s az egész evilág minden ellenkezése sem elég ahhoz, hogy megakadályozza Őt a megváltás művének, Mennyei Atyja akaratának véghezvitelében.

3. " ... Az Atyához megyek és már nem láttok engem. ... A világ fejedelmét már elítélték." (Jn. 10-11.)

Jézus visszatér abba az országba, mely nem e világból való, a mennyei birodalomba, ahová testi érzékszervek segítségével senki sem hatolhat, még az apostolok sem.

A sátánnak és angyalainak már nincs többé alkalma - földi fogalmakat használva - a föllebbezésre. Megátalkodott gonoszságukban inkább a pusztulást választják, mintsem hogy bocsánatért esedezzenek Isten előtt. A háború látszólag még zajlik ugyan, de kimenetele a Golgotán megpecséltetett.

"Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam."

"Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam." (Jn. 14./6.)

Manapság egyre inkább terjedőben van - még egyes teológusi berkekben is - az a nézet, hogy Jézus csupán egyike volt azoknak az égi eredetű, nagy tanítóknak, akik feladatuknak tekintették, hogy az általuk fölismert igazságokat, bölcseségeket kihirdessék az emberek között. Akik ezt az álláspontot képviselik, Jézust mint embert beleállítják abba a vallásalapítói sorba, melyet Krisna, Lao-ce, Konfu-ce, Zarathusztra, Mózes, Buddha, Muhammad stb. fémjeleznek. Ez a vélekedés mögött fölismerhető az az igyekezet, hogy Jézustól elvegyék isteni származását, az Istenfiúság többletét, mely birtokában toronymagasan fölé magasodik az imént fölsoroltaknak. Ha Jézust csak emberként fogadjuk el hiteles személynek, meghazudtolódik egész tanítása, főleg a János evangélium nagy súlyú kijelentései, melyekben atyjának nevezi az Istent, melyekben azonosítja magát a Mennyei Atyával: "Aki engem lát, látja az Atyát is." (Jn. 14./9.), vagy: "Én és az Atya egy vagyunk." (Jn. 10./30.).

Jézus nem hagy minket sem bizonytalanságban afelől, hogy a Legfelsőbb Lényhez vezető út rajta, azaz az általa hirdetett Ige betartásán és elfogadásán keresztül vezet. Tehát Ő az Út. (Érdekes, hogy a távol-keleti vallásfilozófiák és a hinduizmus szóhasználatával él: a Tao szintén a megigazulás útját jelenti.) Ismerjük Jézusnak a kárhozatba vezető széles útról és az üdvösségre vezető keskeny ösvényről szóló tanítását is, ahol ugyanezt a metaforát használja (Mt. 7./13-14.).

Jézus személyében, és egyedül csak az Ő esetében, az a felsőbbrendű, tökéletes, isteni Teremtés öltött anyagi testet a világban, aki egyedül képes az anyag megváltására és átlényegítésére. Az isteni és a sátáni teremtő aktus között az az alapvető különbség, hogy míg a mindenható Teremtő Isten alkotó Igéje ereje által a semmiből hívott elő mindent, azaz alkotása primér jellegű, addig a csupán részleges hatalommal rendelkező sátán, aki maga is teremtmény, a már meglévőből tákolt össze újat egy sokkal alacsonyabb szinten, részből részt hozott létre, töredékesből töredékeset, másodlagosat.

Fokozott óvatosságra intenék mindenkit, aki hajlamos Jézus személye lefokozására és elbagatellizálására, mert ezzel az illető az eredeti keresztény alapigazságok legfontosabbikának megkérdőjelezésére, az isteni inkarnáció misztériumának megtagadására vetemedik. Jézus pedig számtalanszor jelentette ki magáról a Mennyei Atyával való egylényegűségét és hangsúlyozta ki az emberiség és az angyalvilág üdvtörténetében betöltött kulcsszerepét. A Jelenések Könyve végén Jézus félreérthetetlen szavakkal szól magáról: "Én az Alfa és az Ómega vagyok, az első és az utolsó, a kezdet és a vég." (Jel. 22./13.) Több alázatot és megfontoltságot tehát a neoliberalizmus mérgeitől megfertőzött, divatos szellemtörténeti áramlatok előtti meghunyászkodás terén, mert aki ezeknek behódol, a tűzzel játszik felelőtlenül!

Ami gyökeresen, forradalmian új Jézus tanaiban, az a bennük megjelenő Isteni Kegyelem motívuma. Az előtte föllépő nagy tanítók, mint pl. Buddha, az ember egyéni, individuális, saját belső erőből történő megvilágosodásának módszereire és útjára oktatta követőit. Mózes és még inkább követői az írott törvény (Toráh) cikkelyeinek betartására helyezték a hangsúlyt, ebből kiindulva ígért megigazulást, s mint láttuk, az eredmény: szolgalelkűség, képmutatás és ravasz kísérletek, hogyan lehet a szentség látszatát megőrizve kibújni a törvény egyes kényelmetlen parancsolatainak betartása alól. A Toráh előírásainak szolgai betartása által senki sem lett igazzá. Jézus megőrizve ugyan az erényes és önmegtartóztató élet fontosságáról szóló tanítást (Buddha), ezt mintegy előfeltételként kezelve kihangsúlyozza az isteni ingyenkegyelem fontosságát. Nem mást mond ezzel, minthogy kijelenti, az Isten még erényes élettel sem zsarolható meg. Isten azt üdvözít, akit akar, s a Szent Szellem is ott fú, ahol neki tetszik.

Erről szól a következő evangéliumi idézet: "Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Én akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket. Takarodjatok tőlem, ti gonosztevők!" (Mt. 7./22-23.)

Vagy másutt ugyanerről: "Hallgatói erre megkérdezték: 'Akkor hát ki üdvözülhet?' Ő kijelentette: 'Ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges.'" (Lk. 18./26-27.)

Jézust hallgatva világossá válik az ember számára, hogy csak és kizárólag emberi erőfeszítésből (pl. a zsidó Toráh rigolyás előírásainak hajszálpontos betartása által) senki sem üdvözülhet vagy válhat igazzá, avagy a buddhizmus szóhasználatával élve: senki sem világosodhat meg. Jézus e felfogásával korántsem akarta elbagatellizálni az egyes ember erényes életre és megvilágosodásra irányuló törekvéseit, sőt éppen a már említett széles útról és a keskeny ösvényről szóló példabeszédében hangsúlyozza azt, hogy csak keveseknek sikerülhet a mennyek országába jutni, ismerve az emberiség zömének szomorú szellemi és lelki állapotát, de rámutat arra, hogy a mindenható Isten döntéseiben korlátlanul szabad és megzsarolhatatlan - még a Toráh előírásainak szigorú betartása által is! Ahhoz, hogy valakiben egyáltalán fölébredjen a fölismerés, hogy ráébredjen saját gyarló voltára és belássa, hogy életvitelén radikálisan változtatnia kell, egyedül az Isten kegyelmének az eredménye, s a Szent Szellem megvilágosító sugalmazásából ered.

Az emberi életet egyedül csak Isten ítélheti meg teljes tekintéllyel és hatalommal ("Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek!" Mt. 7./1.), mert Ő - "ószövetségi" fogalmazásmóddal élve - "a szívekbe és a vesékbe lát", azaz minden tettünk legapróbb körülményeit is ismeri minden ember esetében, ismeri titkos gondolatainkat, indítékainkat, mozgatórugóinkat, s Ő tudja csak igazán, mikor és mekkora mértékben hiúsította meg legszebb terveinket és szándékainkat is a személyes gonosz, hányszor gáncsolta el egy ember jóra irányuló erőfeszítéseit a sátán, hogy kétségbe ejtse, és elkeseredetté és kiábrándulttá tegye.

Jézus egyediségét az is alátámasztja, hogy benne, és csakis őbenne tárult föl Isten belső világa. Ő teljes értékű Istenként bennfentesként szól a Mennyei Atya szándékairól, az angyalok szférájáról és a mennyei birodalomról. A Szent Hármasság az Üdvözítő tanításában mennyei családként mutatkozik: Atya-Anya és Fiú bensőséges kapcsolatát szemlélhetjük benne. A délbajorországi Urschalling nevű falucska avarkori kápolnájában még ezt a szkíta jellegű Szentháromságot szemlélhetjük egy ősi freskón: az Atyaisten és a Fiúisten között egy nőalak foglal helyet a Szent Hármasság harmadik személyeként.


Íme az urschallingi freskó.

Önkéntelenül is felidéződik bennünk az ősi hermetikus alapbölcseség, a Hermész Triszmegisztosznak, vagy helyesebben talán az egyiptomi Thotnak tulajdonított Tabula Smaragdina legfontosabb mondata, mely így szól: "Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd."

Ha a valódi Teremtő belső valóságában családot jelenít meg "odafent", akkor a lelki alkatában képére és hasonlatosságára alkotott teremtménynek, az embernek is törvényszerűen családban kell élnie "idelent", hogy a két világ, az isteni és az emberi imaginárius egysége így is kifejezésre jusson. A család szétzüllesztésére irányuló mai igyekezetnek valódi indítékai tehát nem egyes emberek által képviselt csoportok törekvéseiben, hanem a démonvilág és annak földi kiszolgálói ember- és istenellenes aknamunkájában keresendőek.

Az eszményi és semmiképpen sem földi értelemben vett(!) női őselv Istenben a Szent Szellemben ölt formát. Erről még a hébereknek is kellett rendelkezniük legalább egy halvány sejtelemmel, akik kisarkított patriarchális monoteizmusukban ugyan nem ismerték el a Szent Hármasság fogalmának igazságát, de a léleknek megfelelő szavuk, a "ruah" nőnemű (ld. még: német die Seele, latin anima, görög pneuma és a bölcseségnek megfelelő kifejezés, a sophia szintén nőneműek stb). És valóban, olyan nőiséggel, anyasággal kapcsolatos pozitív fogalmak forrtak össze a Szent Szellemmel az egyházi szóhasználatban is, mint "a Vígasztaló", "a Tanácsadó", "a Gondoskodó". Az Isten tehát nemcsak szigorú Atya, hanem Szent Szellemén keresztül egyben gondunkat viselő Anya is, bármennyire meg is botránkoztatja ez az eretnek gondolat a zsidó patriarchátus szemlélete által átformált Isten-képben nevelkedett papság tagjait. Nem tartom túlzásnak, ha kijelentem, hogy a magyarság ősi Boldogasszony-hitében, melyet népünk minden nehézség és megrázkódtatás nélkül és a legnagyobb magátólértetődöttséggel a Szűz Mária-kultuszban ápolt tovább, a Legfőbb Isten anyai minőségét tisztelte és imádta, megteremtve ezzel az Isten teljességben és valóság iránti hűségben történő szemléletét.

Most, miután a keresztény hagyomány szövegeinek beható tanulmányozása során leszűrtem a belőlük megingathatatlanul és hitelesen levonható, választott témám számára legtanulságosabb igazságokat, az I. keresztény században, Kr. u. 85. körül Szinopé püspökének fiaként született egyházatya, Markion tanait is közelebbről szemügyre vettem, s némi megdöbbenéssel kísért örömmel kellett tudomásul vennem, hogy az általam feszegetett problematika általam megfogalmazott tézisei az ő tanításában visszhangra lelnek. Ez is bizonyíték arra nézve, hogyha valaki hatalmi és faji előítéletek nélkül vonja kérdőre a keresztény szövegeket, éleslátását és józan értékítéletét megőrizve nem juthat más eredményre, csak arra, mely a Rómában tevékenykedő Markion, a marcionita keresztény közösség megalapítója tanításában, és ami e dolgozatban is kifejezést nyert. Ezzel igazoltnak látom, hogy az általam e kései és sötét korban fölvetett és megválaszolt kérdések nem marginális témát feszegetnek, hanem már a kezdetektől, a kereszténység zsenge hajtásaitól kezdődően végigkísérték a különböző felfogásokat valló keresztény csoportosulások, iskolák alapvitáit, és a sauli és a gnosztikus irányzatok közötti éles polémia egyik központi magját alkották. Én, ezen írásból is egyértelműen kiviláglik, nyilvánvaló módon nem a sauli irányzat tanításában osztozom.

A gnoszticizmus és a dogmatikus kereszténység közötti lényeges különbség abban ragadható meg, hogy míg az utóbbi egyes hitelvek és hitigazságok - akár belső lelki átélés nélküli - megvallása és elfogadása, valamint bizonyos rituális aktusok elvégzése, illetve az azokban való részvétel által ígéri az üdvre vezető utat, addig a gnoszticizmus az ember által elérhető igazságok személyes és belső megtapasztalást igénylő megszerzését tartja a legfőbb célnak, mely belső megigazulás nélkül nem valósítható meg, mert ennek előföltétele az erényes élet és az önmegtartóztatás. Ha a fa egészséges és erős, gyümölcse is élvezhető és kívánatos lesz.

Mit is hirdetett Markion? Tanításának legalapvetőbb gondolata az "Ótestamentum" szigorú elutasítása, és ezzel a felfogásával akkoriban egyáltalán nem volt egyedül! Ő, akárcsak én, fölismerte, hogy Jahve és a Mennyei Atya közé nem vonható egyenlőségjel. Ő is rámutatott arra, hogy míg a bosszúálló, fenyegetőző és büntető Jahve egy a különböző népek törzsi "istenségei" - én inkább a törzsi "démonai" kifejezést használnám - közül, addig a Jézus által hirdetett jóságos és irgalmas Isten, a Mennyei Atya az egyetlen, az univerzális és a valódi Isten. Azzal is Markion nézeteit képviselem, hogy akárcsak ő, én is az evangéliumok, a sauli levelek és egyéb "újszövetségi" iratok minden "ótestamentumi" vonatkozástól való megtisztítását, és a gnosztikusnak csúfolt, ám hiteles őskeresztény iratok kanonizálását szorgalmazom. Markion, aki mind időben, mind gondolkodásában igen közel állt a keresztény kezdetekhez, bizonyította, hogy az "ótestamentumi" idezetek és vonatkozások az eredeti evangéliumokban nem szerepeltek, hanem a zsidózó irányvonal által ravaszul és utólag lettek oda becsempészve. Ő ugyanis ismerte az eredeti változatokat, melyekben még nem szerepeltek ezek az interpolációk, s így rajtakapta az e turpisságban sántikáló zsidó vonal képviselőit. Ne feledjük: Markion Jézus keresztrefeszítése és föltámadása után csupán 52 évvel született!!

A sauli irányzatot képviselő egyházatyák Markion elleni dühös kirohanásaiból kiderül, hogy Markionnak birtokában volt a teljes addig keletkezett és Jézussal és a korai kereszténységgel foglalkozó iratok gyűjteménye, így a sauli levelek (Ro-Ko-Ko, Gal-Ef-Fi, Kol-The-The, Tim-Tim-Ti, Fil-Zsi) is, melyeket megtisztított minden zsidó vonatkozású résztől és "ószövetségi" betoldástól. Jelen írásommal tehát anélkül, hogy tudatában lettem volna ennek, a marcionita keresztények kései utódává szegődtem a körülmények megszentelő és sorsszerű összjátékának köszönhetően, s erre büszke is vagyok, mégha a zsidózó egyházak legszívesebben máglyára is vetnének ezért.

A Fény Vallásának megalapítója, a III. században élt pártus apostol és Arszakida herceg, Máni, vagy görögösen Mánész, akinek tanai évszázadokon át az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig visszhangzottak és töltötték be ragyogással a vén Eurázsiát és Észak-Afrikát, nagy vonalakban témám vonatkozásában ugyanazt hirdette, amire engem is rávezetett a Lélek. Személye és az általa alapított, egykor óriási közösség sorsa ezért haladt a jézusi nyomvonalon: a hatalmát féltő és az ellenteremtésben kényelmesen berendezkedett perzsa és római klérus hatalomféltő, gyilkos hajtóvadászatának estek áldozatul. A Máni által képviselt tanok azonban egészen a XIV. századig tovább visszhangzottak a bogomil, kathar, albigens és magyar szkíta-keresztény egyházak körében, és napjainkban szintén föléledt és egyre élénkebb az érdeklődés irántuk. A kievi várban lakó Álmos nagykirályt és udvarát a korabeli források (pl. Photius bizánci pátriárka) egyértelműen a manicheista egyház híveiként írják le. Idézem: "A kievi turkok a manicheista eretnekség hívei."

Érdemes szó szerint idézni Lona Trudingnak az Anthroposophical Quarterly 1977 tavaszi számában megjelent "Manicheizmus ma" című írásából, melyben így összegezi Máni törekvéseit: "Misztériumiskolázása révén Máni megértette a földfejlődés különböző állapotait. Miért ragadta meg a földet a sötétség? Hogyan jött létre ez a sötét korszak? Belépett az éjszaka, és a föld szilárd és áthatolhatatlan testté vált. A föld nem engedi át a fényt, a föld maga sötét. A sötétséget úgy lehet tekinteni, mint a fény különböző mértékű hiányát. De a sötétség különböző erői többek, mint pusztán a fény hiánya. A sötétség egy lény, egy helytartó, egy ellenfél, egy 'ellen-föld' teremtője. Más elemek is nehezebbé, sűrűbbé válnak az anyag feltételei között. A víz és a levegő nehezebbek és a fény szétszóródik és elektromossággá válik. Az 'ellen-föld' így az elemek fokozatos összesűrűsödésének eredménye. ... Máni felismerte a feltámadott Krisztust, aki a Terra Pestiferát (a romlás földjét) Fényfölddé alakította át. Feltámadása előtt Jézus belépett ebbe a Terra Pestiferába vagy pokolba és végtelen együttérzésével segített, hogy ez a sötétség átvilágítódjék. Ezt a feltámadott Fényföldet nevezte Máni Terra Lucidának. Máni arra törekedett, hogy ezt a terra Lucidát az emberiség jövendő lakhelyévé tegye. Ez a végső célja a fénnyé való átalakulásnak a szabadság és a szeretet által. Nem elfordulni kell a gonosztól, nem kitaszítani, hanem 'a gonoszt jóvá szeretni'. Ez a manicheizmus végső üzenete. Az, amire a manicheizmus utalt, az emberiség jövendő állapota, a Szent Szellem kora."

Miután az emberiség az állam és az egyház szétválasztásával kicsavarta a zsidókeresztény egyházak kezéből a kínzó és gyilkoló eszközöket, a mai egyházak hatalmi technikája az ignorancián és az ellenfelek elhallgattatásán, elhallgatásán nyugszik, megfűszerezve egy kis orrhangú, cinikus arroganciával, mely annak az egyértelmű jele, hogy a kappanháj mögül okoskodó eminenciás és exellenciás uraságaink kifogytak az észérvekből. "Én nem fogom be" mégsem "pörös számat", hanem "a tudásnak teszek panaszt"! "Rám tekint, pártfogón, e század." (József Attila: Ars poetica; 8. vsz.)

Ha valaki figyelmesen és velem együtt gondolkodva olvasta el e tanulmányt, idáig jutva le kellett szűrődnie benne annak a fölismerésnek, hogy a történelmi egyház kebelén buzgó hívőként nevelkedve gondolkodásunk részévé vált, legalapvetőbb vallási fogalmaink egy a valóságtól elrugaszkodott, fordított optika torz lencséjén keresztül alakultak ki. Akit Istennek nevez a zsidókereszténység, nem más, mint maga a sátán. Az általuk Teremtőnek nevezett lény sem az Isten, mert az anyagvilág a sátán lefokozott szintű, tökéletlen ellenteremtése. Jézus és tanítása a zsidókeresztény egyházak vezetősége számára csak ürügy és megtévesztő kulissza a külvilág felé a földi hatalmi játszmák és a gonosz szándékainak elleplezésére.

(A Vatikán ura, a jelenlegi XVI. Benedek pápa, Herr Ratzinger nemrégiben nagy nyilvánosság előtt szorgalmazta egy Világkormány és egy világméretű és abszolút hatalommal fölruházott pénzintézet létrehozását, támogatva ezzel a zsidó Krisztus, a globalizált bolygó fölötti korlátlan uralommal bíró világcsászár hatalomra jutása megteremtésének külső kereteit. Ismét kilógott a lóláb a miseruha alól!

S ha már a Vatikánnál tartunk, nem tudom megállni, hogy ne idézzek Michael H. Brown 1992-ben először megjelent "Az utolsó óra" című könyvéből, mely idézet az egyház szívében bekövetkező, gyalázatos folyamatok tüneteiből idéz föl egy keveset: "Fúriák tombolnak mindenütt. Ez nem tagadható. Többet senki sem tehet úgy, mintha nem léteznének démonok. Olyan esetek is történtek, amikor püspökök és papok gyakorolták sátáni módon a gyermekszeretetet - szexuális cselekedeteket végeztek gyerekekkel. Voltak erre példák Dél-Karolinában és Észak-Olaszországban, és amint egy vatikáni szakértő, Malachi Martin rámutat, 'a sátánista gyermekszeretet kultikus cselekedeteit úgy tekintik a szakértők, hogy ez a bukott arkangyal rítusainak végkifejlete'. Szintén elterjedt olyan titkos sátánista rituálé híre is, melyet a római Szent Péter bazilikában hitehagyott papok vezettek." Ez a könyv 1992-ben jelent meg, s ebből kiderül, hogy annál még korábban íródott. Ma már tudjuk, hogy a helyzet a globalizmus alaptermészete szerint az egyházon belül is minden téren és világméretekben csak tovább súlyosbodott. Ami pedig az idézetben szereplő "hitehagyott" papokat illeti, nézetem szerint olyan egyházi személyekről szól itt a fáma, akik következetesen elgondolkodva egyen s máson rádöbbentek arra, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére ezek az ószövis egyházak a legfelsőbb vezetőség soraiban bizony, bizony nem mást szolgálnak, mint a jó öreg szarvas, patás ördögöt, s ezt belátva igyekeznek maguknak piros pontokat szerezni a pokolba vezető, lenini, - akarom mondani - sauli úton. Hja, a faji szálak és irányultságok itt is egy irányba mutatnak.)

Én most azonban még tovább megyek. Teszek egy olyan gondolati lépést, melyet előttem tudomásom szerint még soha senki nem lépett meg.

Cseréljünk lencsét optikánkon! Állítsuk megszokott konvencióinkat a fejük tetejére, hogy pontosabban láthassuk a valót! Milyen találó elnevezése világunknak az "árnyékvilág" vagy a "siralom völgye" (lacrimarum valle = könnyeknek völgye). Hiszen e földön halott árnyakként, lefokozott létben, a bizonyosság valós ismeretétől megfosztva, tudatlanul bolyongunk lassan hervadó biológiai masszába zártan Saul rabbi okos szavával "a halálnak testében" (Róm. 7./24.) fogva tartva. Valódinak vélt világunk csak megfakult árnyéka, kiüresedett váza égi hazánknak, ahonnan szellemünk által származunk.

Egész felnőtt életünkben rettegünk akár nyíltan, akár pótcselekvések mögé bújva egy olyasvalamitől, melyet halálnak nevezünk, holott mi magunk vagyunk a holtak. A halál országa ideát van. A túlvilág a való, igazi élet hona. Lehet-e mélyebbre süllyedt létforma a durva, szenvedésekkel teli anyagba börtönzött lélek megaláztatásánál? S mégis mennyi a szépség, az öröm, a fény, a meghittség, a mennyei cirógatás s a lehetőség a megtisztító megrendülésre még e szakadék mélyén is, ahová küldettünk! Földi életünk, mely maga a halál, mily múlandó!

Az állapot, melyet életnek hiszünk, s melyhez görcsösen ragaszkodunk, nem egyéb, mint a halál tömlöce, melytől egész idő alatt rettegünk. Mi már túl vagyunk a halálon! Mi magunk vagyunk a holtak azzal, hogy a földre születtünk, a sátán birodalmába. De csak ideig-óráig, mert az Isten végtelen irgalma és szeretete nem tűri a teremtmény örök szenvedését, mégha a törvény könyörtelensége folytán meg is érdemelné azt. Maga az isteni szeretet volt az, mely Jézus személyében hiteles módon még ide is hűségesen követett bennünket, osztozva a holtak sorsában, annak legmélyebb és legsúlyosabb borzalmaiba alámerülve, hogy megváltó szenvedése árán a jelen állapot zavarodottságából és kiúttalanságából föltámasszon minket a teljes, a tiszta Létre, mely odaát készíttetett számunkra.

Hanyagul elsiklik a figyelmünk Jézusnak egy igen figyelemreméltó kijelentése fölött. Jézus így szólott, amikor követésének föltételeiről beszélt, figyelmeztetve a hozzá csatlakozni kívánókat: "Egy másik tanítvány kérte: 'Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek s eltemessem atyámat.' Jézus azonban így felelt: 'Kövess engem és hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.'" (Mt. 8./21-22.)

Első olvasatra az lehet az ember benyomása, hogy Jézus embermegvető, lekicsinylő kifejezést használ, ami pedig sosem volt a felebaráti szeretetet tanítása középpontjába állító prófétára jellemző, és megvetően halottaknak nevezi a bűnösöket. Pedig csupán nevükön nevezi a dolgokat. Ha valaki, akkor Ő tudta jól, hová szállt alá, egy halálbolygóra, melynek fejedelme a sátán. Azért jött, hogy a halálnak e helyéről az életre, az örök életre hívja tanítványait, s rajtuk keresztül az egész halott emberiséget. Az ördög leghamisabb trükkje az, hogy sikerült elhitetnie az idő múlásával az anyagba mind mélyebbre és mélyebbre süllyedő emberiséggel azt, hogy él, hogy az eszem-iszom-nemzek, pénzt harácsolok, besúgok, irígykedem, alakoskodom, kárörvendezem, hatalmaskodom világa az egyetlen létező valóság, hogy nincs örök élet, s hogy az ember szelleme sem halhatatlan. Hát ne hagyjuk tovább elkápráztatni magunkat olcsó pokolbéli szélhámosok, hazug kóklerek és nyűszítő férgek által!

Ezen írás legfontosabb üzenete egy mondatban összefoglalva: Bármennyire fájdalmas és megrázkódtatásokkal teli is, szembesülnünk kell végre a valósággal, mert a küzdelmet csak akkor vagyunk képesek sikerrel fölvenni, ha pontos és igaz képet alkothatunk az ellenségről és módszereiről.

Nem az élet, a halál múlandó!! Nürnberg, 2011. október 29.

F Ü G G E L É K

Szemelvények a zsidókeresztény egyházak által el nem ismert, apokrif iratokból gondolatébresztőnek és okulásul

"Jézus, akivel béke legyen, ezt mondta: 'Híd a világ: menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek.'"
(Akbar indiai nagymogul /megh. 1605/ által Észak-Indiában, Fathpur-Shikriben épült nagymecset főbejárata fölött olvasható e mondás.)

"A Nazoreusok evangéliumában olvasható: a zsidók négy katonát vesztegettek meg. Nekik kellett az Urat oly erősen megostorozniuk, hogy a vér az egész testén végigfolyjon. Ugyanezeket a katonákat arra is felbérelték, hogy megfeszítsék őt, ahogy azt a János 19 is elmeséli."
(Középkori forrás: Historia Passionis Domini f. 44'.)

"A Nazoreusok evangéliumában is olvasható, a határtalanul nagy templomfelsőküszöb Krisztus halálakor kettéhasadt. Ugyanezeket közli Josephus is, majd hozzáfűzi, a levegőben rettentő hangok hallatszottak, amelyek a következőket mondották: 'Hadd távozzunk el ebből a hajlékból." (A Jahve-kultusz templomába magukat befészkelt démonok riadt kiáltozása, amikor a Golgotán végleg legyőzettek. LP)
(Hist. Pass. Dom. F. 65'.; vö.: Josephus Flavius: Zsidó háború VI, 293-300)

"Abban az evangéliumban, amelyről ismételten említést teszünk, azt olvashatjuk, hogy a templom határtalanul nagy felsőküszöbje széthasadt és kettévált."
"Abban az evangéliumban pedig, amelyet héber betűkkel írtak, azt olvassuk, hogy nem a templom kárpitja hasadt ketté, hanem hogy a templom csodálatos nagyságú felsőküszöbje összeroskadt."
(Hieronymus, Comm. In Mt 27./51.; Hieronymus, Epist. 120./8. 2. ad Hedybiam)

(A Nazoreus evangéliumot valóban héber betűkkel jegyezték le, ám nem a zsidók nyelvén, hanem káld ill. korabeli szír nyelven íródott. Ennek nagy jelentősége van a szerző(k) kibenléte szempontjából! LP)

"A nazoreusok használta evangélium könyveiben olvasható, hogy szemeiből /mármint Jézuséiból/ olyan fény sugárzott elő, amely őket /ti. a templomi árusokat/ megrémisztette és menekülésre kényszerítette."
(Petrus de Riga, Aurora f. 166'.)

"A Nazoreus evangéliumban a hetvenszer hét után még a következő szerepel: 'Hiszen a prófétáknál is, jóllehet ők a Szentlélekkel voltak fölkenve, megtalálható volt a bűnös beszéd."
(Cod. N. T. 566, 899 et 1424 ad Mt 18./22.)

Részlet a Bethlehemi történetből a Nazoreusok evangéliuma alapján: "József ezt mondta Simonnak: Nekem úgy tűnik, hogy akik jönnek, mintha jövendőmondók (augures) lennének. Íme, minden pillanatban az égre tekintenek, s amit látnak, megvitatják egymás között. De ugyanakkor idegeneknek is látszanak, mert külsejük különbözik a miénktől. Ugyanis öltözékük fényűző, bőrszínük sötét, köpenyük testhez simuló, fejükön süveget, lábukon pedig nadrágot viselnek. S íme, megállnak, engem néznek, s lassan megindulnak újra, hogy idejöjjenek. E szavakból világosan kitűnik, hogy nemcsak ama három férfi, hanem egy egész sokadalom jött el az Úrhoz, és a sokadalom legjelesebb vezetőiként kifejezetten név szerint Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt említik."
(Sedulius Scottus, Comm. In Mt.; Berlin, Phill. 1660, saec. IX, f. 17'; Wien, 740. saec. IX. F. 15.)

(Az újszülött Jézuskához járuló, messzi földről jött idegeneket a turáni szkíta népek /itt pártusok/, jellegzetes öltözetében írja le a Nazoreus evangélium szerzője, aki minden bizonnyal jól ismerhette e kultúrkör szokásait, hiszen híradását részben méd nyelven jegyezte le, s tudjuk, hogy Atilla nagykirály uralkodói címei között szerepelt a "Médek Királya" megjelölés is. Kár, hogy a szöveg a süveggel kapcsolatban nem említette ezek csúcsos formáját. LP)

"Ha valakinek tetszik a Héberek szerinti evangélium, ott maga a Megváltó mondja: 'Az imént megragadott engem az én anyám, a Szentlélek, egyetlen hajszálamnál fogva, s átvitt engem a nagy hegyre, a Táborra."
(Origenes, Comm. In Joh. II. 12.)

"A Máté szerinti evangéliumban így szerepel: 'A holnapi kenyerünket add meg nekünk ma.' Vagyis 'azt a kenyeret, amelyet a te országodban adsz majd meg, add meg nekünk ma.'"
(Hieronymus, Tract. de Ps. 135.)

(Itt is tetten érhetünk egy későbbi szöveghamisítást, mert a IV-V. században élt Szent Jeromos, a latin nyelvű Biblia, a Vulgata fordítója még ismerte a ma közkézen forgó, részben meghamisított evangéliumok, ez esetben a Máté evangélium és egyéb szövegek eredeti változatait, s azokra hivatkozik is. LP)

"Azért jöttem, hogy az Áldozatot (a véres áldozatot; LP) megszüntessem, mert ha nem hagytok föl az áldozatokkal, a harag sem fog megszűnni fejetek fölött."
(Ebionita evangélium, 4. vers)

"Jézus mondta: Ha azt mondják, akik előttetek járnak: 'íme, a királyság az égben van', akkor a madarak meg fognak előzni titeket az égben. Ha azt mondják nektek, hogy a tengerben van, akkor a halak fognak megelőzni titeket. Ám a királyság bennetek és kívületek van. Ha megismeritek magatokat, akkor megismertettek, és fölismeritek, hogy az élő Atyának fiai vagytok. De ha nem ismeritek meg magatokat, akkor szegénységben lesztek, és ti magatok lesztek a szegénység."
(Tamás evangélium, 2. vers; Nag Hammadi lelet)

"Jézus mondta: Azt adom majd nektek, amit szem nem látott, és amit fül nem hallott és kéz nem érintett, és az emberi szívbe be nem hatolt."
(Tamás evangélium, 17. vers)

"Jézus kisgyerekeket látott, akik szoptak. Azt mondta tanítványainak: Ezek a kicsinyek, akik szopnak, azokhoz hasonlatosak, akik bemennek a királyságba.
Mondták neki: Ha mi kicsinyek vagyunk, be fogunk menni a királyságba? Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt és a fölsőt, mint az alsó, és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő ... akkor fogtok bemenni a királyságba."
(Tamás evangélium, 22. vers)

(Ebben a jézusi tanításban messzi idők szavai visszhangzanak, az egyiptomi Thot, máshogyan Hermész Triszmegisztosz tanítása idéződik föl a Smaragd Tábláról. Itt tk. az ember eredeti, egy személyben való kétneműségéről, Platón szavával: androgün-ségéről szól Jézus, mely proto-állapotában az első ember, Adam-Kadmon v. a sumér Adapa valóban képazonos és hasonló volt a Mindenható Istennel/hez. LP)

"Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük egy szomjúhozót sem, és fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben és nem látnak. Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak bűnbánatot tartani."
(Tamás evangélium, 28. vers)

"A tanítványok mondták neki: Ki vagy te, aki ezeket mondod nékünk? Ő mondta: Amit mondok nektek, azokból nem ismeritek meg, hogy ki vagyok én? Sőt, olyanok lettetek, mint a zsidók, hogy szeretik a fát, gyűlölik a gyümölcsét, és szeretik a gyümölcsöt, gyűlölik a fát."
(Tamás evangélium, 43. vers)

"Jézus mondta: Boldogok vagytok egyedülállók és kiválasztottak, mert meg fogjátok találni a királyságot, hisz ti abból valók vagytok, és ismét oda fogtok menni."
(Tamás evangéliuma, 49. vers)

"Jézus mondta: Ha azt mondják nektek: 'Honnan lettetek?', mondjátok azt nekik: 'A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül, önmaga által, ... és kijelentette magát képükben.' Ha azt mondják nektek: 'Ti vagytok azok?', azt mondjátok: 'Mi az ő fiai vagyunk, és az élő Atyának választottai.' Ha megkérdeznek titeket: 'Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?', ezt mondjátok nekik: 'Mozgás és megnyugvás.'"
(Tamás evangélium, 50. vers)

"A tanítványai mondták neki: Huszonnégy próféta szólt Izráelben, és mindnyájan általad szólottak.
Mondta nekik: Elhagytátok a jelenlétetekben élőt. És a halottakról beszéltek."
(Tamás evangéliuma, 52. vers)

"A tanítványai mondták neki: Használ-e a körülmetélkedés vagy sem? Mondta nékik: Ha használna, atyjuk körülmetéltnek nemzené őket anyjuktól. De az igazi körülmetélkedés lélekben meglelt mindent."
(Tamás evangéliuma, 53. vers)

"Szatócsok és kalmárok nem fognak bémenni Atyám helyeire."
(Tamás evangéliuma, 64. vers vége)

"Jézus mondta: Aki fölismerte a világot, a testet találta, és aki a testet találta, a világ nem méltó hozzá."
(Tamás evangéliuma,80. vers)

"Jézus mondta: Aki közel van hozzám, közel van a tűzhöz; és aki távol van tőlem, távol van a királyságtól."
(Tamás evangéliuma, 82. vers)

"Jézus mondta: Jaj annak a testnek, amely a lelken csügg! Jaj annak a léleknek, amely a testen csügg!"
(Tamás evangéliuma, 112. vers)

" ..., hogy Márké lenne a titkos evangélium, sőt eskü alatt meg is tagadhatják azt. Mert: 'Nem minden igaz dolog mondható el mindenkinek.' Ezért Isten bölcsesége Salamon által arra int, hogy: 'Válaszolj az ostobának az ő ostobaságának megfelelően.'; bizonyítván ezzel, hogy az igazság fényének rejtve kell maradnia a szellemileg vakok előtt. Majd rögtön hozzáteszi: 'Attól, akinek nincs, nem lehet elvenni', és 'Járkáljon csak az ostoba a sötétben'. Mi viszont a fény fiai vagyunk, akiket megvilágít az Úr lelkéből 'odaföntről' áradó 'napkelte' fénye. Majd ezután: 'Ahol pedig az Úr lelke van, ott az ember szabadsága', mert 'A tisztáknak minden dolog tiszta'."
(A legszentebb Clemensnek, a Stromateis szerzőjének levele Theodoroshoz; Titkos Márk-evangélium)

"És Jézus válaszolt: Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott."
(Esszénus Béke Evangélium)

"Bizony mondom nektek: ti azért nem értitek az Életnek szavait, mert a halálban vagytok. Sötétség homályosítja el szemeiteket, és süketség füleiteket, mert, mondom néktek, hogy nem segít rajtatok, ha a halott írásokban elmerültök, ha minden cselekedeteitekkel megtagadjátok azt, aki az írásokat adta néktek.
(Esszénus Béke Evangélium)

"A levegő, a víz és a nap angyalai testvérek. Ők az ember fiának adattak, hogy szolgálhassanak neki, ő pedig egyiktől a másikhoz fordulhasson. Mindnyájuknak egyformán szent az ölelésük. A Föld Anya oszthatatlan gyermekei ők, és ne válasszátok szét azt, amit Ég és Föld összekötött."
(Esszénus Béke Evangélium)

"Jézus pedig mondá neki: A sátán azért gyötör úgy téged, mert már három napja böjtölsz és nem adod meg neki a fizetséget. Már nem táplálod őt azokkal a förtelmességekkel, amelyekkel eddig beszennyezted tested templomát. Éhséggel kínzod a sátánt, és ebből való dühében ő is gyötör téged. Ne félj, mert bizony mondom néked, a sátán előbb pusztul el, mint a te tested; mert amíg te böjtölsz és imádkozol, Mennyei Atyád angyalai védelmezik testedet. És a sátán minden dühével együtt tehetetlen az Ő angyalaival szemben."
(Esszénus Béke Evangélium)

"Bizony mondom néktek, a földön élő minden élőlény közül Isten csak az embert teremtette saját képmására. Ezért az állatok vannak az emberért, és nem az ember az állatokért. ... De az, aki ok nélkül öli meg az állatokat anélkül, hogy az megtámadná őt, kedvtelésből csak a gyilkolás öröméért, vagy annak húsáért, bőréért, agyaráért, gonosz tettet követ el, mert így maga is vadállattá válik, és ezért sorsa is olyan lészen, mint a vadállatoké."
(Esszénus Béke Evangélium)

"Amikor étkeztek, sohasem lakjatok teljesen jól. Kerüljétek el a sátán kísértéseit, és figyeljetek Mennyei Atyátok angyalainak szavára. Mert a sátán mindig arra csábít, hogy többet és még többet egyél. De ti a Lélek által éljetek és álljatok ellen a test kívánságainak. És a böjtötök mindig kedves lesz Isten angyalainak szemében. Úgy vigyázz, hogy amennyivel egy étkezés során jóllaktál, azután mindig egyharmaddal kevesebbet egyél."
(Esszénus Béke Evangélium)

"A rabszolga csak a szabadságát keresi, és nem reméli, hogy mesterétől vagyont szerezhet. A fiú azonban nemcsak egyszerűen fiú, hanem igényt tart az atyai örökségre is. Azok, akik a halál örökösei, maguk is halottak, és halált örökölnek. Azok, akik az élet örökösei, maguk is élnek, és egyaránt örökölnek életet és halált. A halál semmit sem örököl. Hiszen hogyan örökölhetnénk mi, akik halottak vagyunk, bármit is? Ha azonban valaki, aki halott, élő dolgot örököl, nem fog meghalni, akkor aki halott, még tovább fog élni."
(Fülöp evangélium)

"Ez a világ hulla-evő. Minden, amit megeszünk, önmagában szintén halott. Az igaz élet-evő. Ezért mindenki, aki nem az igazsággal táplálkozik, meghal. Ez arról a helyről ered, ahonnan Jézus jött és táplálékot hozott. Azoknak, akik nagyon vágynak rá, ő életet adott, hogy ne haljanak meg."
(Fülöp evangélium)

"Máté így szólt: Uram, szeretném látni az életnek ama helyét, ahol nincs gonoszság, ellenben tiszta fény van.
Az Úr mondta: Testvérem, Máté, nem leszel képes mindezt meglátni, amíg húst hordozol magadon.
Máté így szólt: Uram, ha nem is leszek képes meglátni, legalább hadd ismerjem meg."
(Fülöp evangéliuma)

Jézus mondja: "Jaj nektek, fogságban lévők, mivel be vagytok zárva a barlangokba!" (a testekbe; LP) "Nevettek, őrült nevetéssel örvendeztek! Nem fogjátok fel kárhozatotokat, nem gondolkodtok el saját helyzeteteken sem, és azt sem értitek, hogy a sötétség és a halál világában éltek. Ellenkezőleg, megrészegít benneteket a tűz és tele vagytok keserűséggel. Tudatotok megháborodott a bennetek égő tűz miatt, és édesnek találjátok a mérget és ellenségeitek elsöprését."
(Tamás, a versengő könyve)

"Pilátus ekkor odahívta Jézust és kérdezte tőle: 'Hogy van az, hogy ezek tanúbizonyságot tesznek ellened? Nem felelsz semmit?' Jézus azonban így válaszolt: 'Ha nem volna hatalmuk erre, semmit sem mondhatnának, de mindenkinek van szája a jó és gonosz beszédre, ők majd látni fogják:'
Ekkor a zsidók vénei válaszoltak Jézusnak így: 'Mit jelent az, hogy mi majd meglátjuk? Előszöris téged paráznaság hozott világra; másodszor a te betlehemei születésed egy nagy gyermekgyilkosságot okozott.' ... Voltak ott jelen azonban jóakaratúak is a zsidók között, akik így szóltak: 'Mi nem hisszük azt, hogy paráznaságból született, mert tudjuk azt, hogy mikor József megházasodott Máriával, Mária már terhes volt, de nem paráznaságból.'
Ekkor Pilátus azokhoz a zsidókhoz szólt, akik a paráznaságból való születést állították: 'Tehát nem igaz az, amit mondtok, mert megtartották a házasságot, amint azt a ti népetekből valók bizonyítják.'Annás és Kajafás válaszoltak Pilátusnak így: 'Mi mindnyájan azt hirdetjük, hogy paráznaságból született, de ezek nem hisznek nekünk, mert ezek prozeliták és az ő tanítványai.' Odahívta akkor Pilátus Annást és Kajafást, és azt kérdezte tőlük: 'Mit jelent az a szó, hogy prozelita?' Azt jelenti, hogy azok görög (értsd: nem zsidó, azaz gój; LP) szülők gyermekei, akik zsidóvá lettek.'"
(Nikodémus evangéliuma - avagy - Pilátus akta)

"Az én királyságom nem e világon van, mert ha itt lenne, híveim küzdenének azért, hogy ne legyek a zsidók kezébe adva. De az én királyságom nincs itt. - felelte Jézus. 'Tehát király vagy te?' - kérdezte Pilátus. 'Te mondod, hogy király vagyok, de én azért születtem és azért jöttem a világra, hogy mindenki hallja a hangomat, aki az igazságból való.' - felelte Jézus. 'Mi az igazság?' - kérdezte Pilátus. 'Az igazság az égből származik.' - felelte Jézus. 'A földön nincs igazság?' - kérdezte Pilátus. Jézus ezt felelte: 'Láthatod, hogyan esnek ítélet alá azok, akik az igazságot szólják azok által, akik a földön a hatalmat gyakorolják.'"
(Nikodémus evangéliuma)

"A zsidók megint ordítozásba kezdtek így: 'Mi a Cézárt ismerjük el királynak, és nem Jézust! Különben is mágusok hoztak sok ajándékot neki keletről, mint az ő saját királyuknak.'"
(Nikodémus evangéliuma)
... És még hosszan folytathatnám.

Become FREE - MAG tudás - Pártok nélkül - Vélemények - Rovásírás - Rabok-Szabadok - Szkíta-Hun - MAG ész - Nap és Hold - Petőfi - MAG Ősvallás - MAGyarságod - Hun-Avar - Kárpát-medence - Hiszekegy - Pozsonyi csata - Mit kér a Nép! - Tudsz jobbat? - Táltosok - MAG Őshaza - Jézus-Sumer - SZK Alkotmány - Magyar sorsot-Magyar kézbe - Istenes Honfoglalók - MAGYARNAK lenni - EU-Nyet - Indulók - Paradoxon - Island példa - Aranykor - Attilától-Koppányig - Árpád Apánk - Prof. Badiny - EGYsÉG - HAARP - Betelepítés - Igazságot - Rovás-jelkép - MAG Egység - 8 boldogság - SZERetet - MAG-hit - Kamat - Makói-gáz - Mérgeznek - Nibiru-Planet - Idősek - Kiárusítás - Anahita - Rovás-ABC - Magamról - Választás2011 - Igazságos Mátyás - Csonka Magyarország - tri-A-non! - Gyógynövények - KeReCSeNY - Halhatatlanság - BlogPost - Domonyi Blogja - Szkíta-Hun-Magyar - Aries-YouTube - ARIEStart - Aries Hungary - ARIES Üzleti Hálózat - ARIES.hu - AriesTrade.com - Aries Galéria - Domonyi Károly FB oldala - Rovásírás lap - Turul lap - Magyar lap - Magyarország lap - Pilis lap - Térkép