Igazságot Magyarországnak!

Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!

Justice for Europe - BLACKtrianon



Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.

Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt,
Igazságot, igazságot, igazságot Magyarországnak!






Az árpádsáv

   Árpád Vezér
Az árpádsáv - mint a Szent Korona testét (tehát területét és az azt birtokló államalapító és államalkotó nemzeteket) kifejező szimbólum - a magyarság számára ősidők óta a szabadságot jelenti.

Az igazságos Mátyás Magyarországa Aki ezt gyalázza, az attól fél, hogy az egyetemes magyarság visszaveszi szabadságát, és érvényesíti önvédelmi jogait, vagyis ellenáll mindenkivel szemben, aki veszélyezteti vagy megsérti a magyarság értékeit és érdekeit.

Ezzel a következetességgel tudjuk teljesíteni a Magyar Küldetést, ami a rövidesen kezdődő világtörténelmi korszak megalapozását jelenti.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája



A Szittya Világmozgalom mindig az egyetemes magyarság mostoha helyzetén kívánt javítani, tevékenységét csupán távlatos és magasabb rendű hivatástudat vezérelte; azaz sohasem kötődött egyetlen párthoz, önjelölt klikkhez, ideológiai szekértáborhoz sem.
  • Az aljas trianoni és párizsi békediktátumok revíziója; a szétdarabolt Kárpát-medence, a csonkaországi s az utódállamokba kényszerített őshonos magyarság szerves egységének, önrendelkezésének visszaszerzése.

  • A Szent Korona értékrendjén alapuló ősi Alkotmányunk (ill. Alaptörvényeink) megszakított jogfolytonosságának helyreállítása, s egy ezzel harmonizáló törvényhalmaz hatályba léptetése; a valódi, népbarát jogállam megteremtése.

  • Az utóbbi 65 év bűnöseinek elszámoltatása és felelősségre vonása, sanda kapzsisággal összeharácsolt vagyonának elkobzása. Az ártatlanul szenvedők és kisemmizettek rehabilitálása, ill. méltányos kárpótlása.
  • Csak ép testben lakozhat ép lélek!


    Justice for HUNGARY! (in english)

    Mit mondtak a trianoni igazságtalanságokról a következő személyiségek?



    Lloyd George / a béke diktátum angol aláírója /: "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre bocsájtottak, csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk."

    Lord Newton / - a Lordok Házának tagja, Anglia / : "Romániát, Csehszlovákiát és Jugoszláviát kivéve, egész Európa kezdi belátni a trianoni egyezmény igazságtalanságait. Legfőbb ideje volna már Magyarország sorsát bölcsen és békésen elintézni. "

    Lord Sydeman / a Lordok Házának tagja /: "Engem mindig az döbbentett meg, hogy vajon milyen befolyás következtében részesült ilyen kegyetlen eljárásban az az egyetlen fél, amely nem volt felelős a világháborúért. Talán egykor napfényre kerül az igazság. "

    Edgar Wallace / író. "Erélyes híve vagyok minden olyan lépésnek, amely felszabadítja Magyarországot annak az igazságtalanságnak elviselhetetlen terhe alól,amely alatt sínylődik "


    Tartsd magad, nemzetem! - énekli Majorosi Marianna
    - tipornak rendesen.
    Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
    Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
    tovább nem engedem, tovább nem engedem!
    Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál,
    zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál.
    Hittél a Nyugatnak, s mindenkor becsaptak,
    elvennék múltadat, ásnák a sírodat.

    Táltosok repülnek át az éjen,
    s kitűzik az ökör-koponyát.
    Sebeinket begyógyítják szépen,
    s megvédik majd Árpád otthonát.
    De addig szüntelen, légy résen nemzetem,
    nézd a sok csillagot, 48?, '56 ott ragyog.
    Értsd meg a lényegét, fogjuk egymás kezét,
    fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!

    Tartsd magad, nemzetem, tipornak rendesen.
    Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
    Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
    tovább nem engedem, tovább nem engedem!

    Tartsd magad, nemzetem!


    Pearce Higgins / egyetemi tanár, Cambridge /: "Nem kételkedek benne, hogy eljön az alkalmas pillanat a békeszerződés reviziójára. "

    Conti / egyetemi tanár, Olaszország /: "A háború utáni helyzet károsabb volt Magyarországra, magánál a háborúnál. Hogy ezt jóvá kell tenni, az kétségtelen."

    Louis Duval Arnoud / párizsi képviselő /: "A művelt Nyugatnak nem szabad ilyen határokat megtűrnie."

    Cherfis / tábornok, író, Franciaország /: "A trianoni béke, amely tudatlan, sőt talán rossz -indulatú politikusok csináltak, valóságos szégyen ránk nézve. Igazságtalan és képtelen intézkedéseket tartalmaz. Magyarország története századokon át tele van dicsőséggel s tudjuk, hogy védőbástyája volt a kereszténységnek a törökök ellen és ezért megérdemelte volna, hogy ne csonkítsák meg. Ezt a békeszerződést meg kell és meg fogják változtatni."

    Pozzi / francia szakértő, aki jelen volt a tárgyalásokon /: "Pasics, Masarik és Bratinau, de különösen Wilson és Clémenceau olyan játékot játszottak, amely egykor a világtörténelem szégyene lesz."

    Lenin: "Trianonban útonállók, gyilkosok diktálták a békét."

    Mitterand : "Ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt."



    The Peace of Trianon


    "Trianon", the peace treaty which officially ended the First World War for Hungary, signed in Versailles in the Trianon Castle on the 4th of June, 1920, is one of the most catastrophic events in the history of the Hungarian Nation. With this "treaty", the Allies or more commonly the 'Entente' implemented the decision by which Historic Hungary was dismembered. This is how, under the pretext of founding new nations, the largest minority group in Europe, the Hungarian minority, was created.

    To find out the truth of the Hungarian People to get information about the history and role in the world, you can click on the images!

    Attila King Turul-bird HUN - Cross Turul-bird Matthias Corvinus
    Atilla szkíta-hun-magyar Nagykirályunk! Ébresztő Hazám, ébresztő Nemzetem! Vernek, megaláznak, földbe döngölnek és pusztítanak bennünket MAGYAROKAT! Nemcsak külföldön, hanem itthon is, hol lesz hát a Hon?! MAGYAR Honfitársaim, ÉBREDJETEK! Adjon az Isten szebb jövőt e büszke és erős népnek! Az ékiratok, de elsősorban a „BEZOLD-féle tábla” bizonysága szerint MAH-GAR = MAG-GAR = „nagy, erős nemzet”, a „tudás népe” akik az EME HUN-GAR = első, kezdeti nyelv népe lévén a „legrégibb” és jelképesen az „égből való” nyelvet beszélték. Bővebben olvashatunk erről a szerző, Badiny J. Ferenc „Életműsorozat”-a II. kötetetében Magyarok viselt dolgai) című művében használja először a „Turul” szót, és ez az elnevezés neki köszönhetően maradt fenn a magyar szóhasználatban a mai napig. Az Anonymus által lejegyzett monda szerint, Ügyek vezér áldott állapotú feleségének, Emesének az álmában megjelent egy „ héja-forma madár”,amely szimbolikus értelemben „ teherbe ejtette” őt. Ennek az elbeszélésnek legvalószínűbb magyarázata a következő: Emese gyermeke vér szerint az apáé volt, Ügyek vezéré, aki maga is egy ősi nemzetségből származott. Az álomban érkező Turul, a közvetlen ős csak ennek az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt jelezte, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz. A monda szerint így született Álmos fejedelem ebből az álomból eredeztethető az Álmos név, a történetből pedig a Turul-nemzetség fogalmának a használata is, amely tulajdonképpen az Árpád – házat jelöli. Hungarian exiles, Awake! Give God a better future for the people of this proud and strong!
    of the Huns the Hun empire 433 to 453. Turul-bird is a symbol of freedom. Hun and Avar HUN Kereszt Female figure with its portrayal of a fertility symbol is displayed. The righteous Mátyás king in Hungary!


    Amikor még őseink saját vallásukat gyakorolták olyan népuralom (demokrácia) virágzott, amelynek nem volt párja az akkori Európában. Közösségi népuralom volt ez, olyan társadalom, amelynek valóságos mivoltát fel sem tudta fogni a környező világ.

    Vajon miért kellet a jól működő államrendszert, vallási gyakorlatot és az évezredes rovásírásunkat teljesen eltörölni a föld színéről, egy embertelen népirtással? A történetet a linkre kattintva elolvashatja: http://www.magtudin.org/Grandpierre%20Elrablasa.htm


    Keresd Istenünket!

    "Ne járva közelítsd ISTENT, mert nem leled sehol. Nézöl jobbra, nézöl balra, előre, hátra, magad elé, magad mögé, alád, föléd. Nem leled, és azt mondod nincs is!

    Nézz magadba, kövesd ŐT bensődben, kövesd érzelmeiddel, kövesd tekinteteddel, eszeddel.

    Járd az UTAT saját belső végtelenségeid terein. Az ÚT végén megtalálod ŐT, s ha megtaláltad, te sem vagy többé, Ő sincs többé, mert elérvén, egy leendsz VELE."

    (Yotengrid II. ISZ-TIEN VILE GEN)


    A MAGYAROK TITKOS TÖRTÉNETE

    GRANDPIERRE K. ENDRE A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA

    AVAGY

    A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA HITELES TUDÓSÍTÁSÁT BETŰHÍVEN KÖZÖLJÜK:

    1. (A magyarok) "Ősrégi népek (antiquiores gens),

    2. Valaha igen bölcsek voltak.

    3. Jószerivel semmilyen bűn nem fordult elő köztük.

    4. Arany, ezüst, (igaz)gyöngy annyi volt nekik, mint a földjük folyamaiban található kavics.

    5. Nem kívánták a másét, mindnyájan jólétben éltek.

    6. Nem paráználkodtak, egynejűségben éltek."

    7. Szkítia népét - "dentumogeroknak nevezik a mai napig és soha semmiféle hatalomnak az igáját nem viselték".

    "A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá."
    "Dáriust, Cirust és Sándort nem számítva, a világon egyetlen nemzet sem merte lábát az ő földjükre tenni."
    Ez a három támadó is megsemmisítő vereséget szenvedett a szkíták földjén.
    "Tudniillik Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergeték, úgyhogy Dárius ott nyolcvanezer embert veszített s nagy rettegve szaladt Perzsiába.
    Ugyanazok a szkítiaiak Cirust, szintén a perzsák királyát háromszor harmincezer emberével együtt megölték.
    Nagy Sándort Fülöp királynak és Olimpiádisz királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen megfutamították."

    8. Az igazságos szkíták - magyarok - ókori édeni állapota és vele szelíd jámborsága is levedlett a rájuk törő ádáz ellenség háborúi során.

    9. Ugyanis a szkíták keményen bírtak minden fáradalmat meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak.

    10. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk.

    11. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak dicsőséget kerestek maguknak ezen az úton.

    12. A fenntnevezett szkíta nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon: a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül bármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódaikról is megismerhetitek."

    MAGYAROK ISTENE óvja nemzetünket!


    Egy az Isten!


    "Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy "EGY"-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve: ÍZ.

    ÍZ "volt" a Kezdetben és "van" örökké a Minden felett.

    ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban - az ősvizet. Az ősvízben - az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.

    Így lett nekünk a "kezdet": ÍZ-TEN."

    (részlet a Magyar Bibliából - a "Magyar Ószövetségből")

    Hozzáad    
    Become FREE - MAG tudás - Pártok nélkül - Vélemények - Rovásírás - Rabok-Szabadok - Térkép - Szkíta-Hun - MAG ész - Nap és Hold - Petőfi - Paradoxon - MAG Ősvallás - MAGyarságod - SZERetet - Hun-Avar - Kárpát-medence - Hiszekegy - Pozsonyi csata - Mit kér a Nép! - Tudsz jobbat? - SZK Alkotmány - SZK Értékrend - SZKÉA - EU-Nyet - Indulók - Táltosok - MAG Őshaza - Jézus-Sumer - Island példa - MAGYARNAK lenni - Aranykor - Attilától-Koppányig - Árpád Apánk - Prof. Badiny - EGYsÉG - HAARP - Betelepítés - Igazságot - Rovás-jelkép - MAG Egység - 8 boldogság - MAG-hit - Kamat - Makói-gáz - Mérgeznek - Nibiru-Planet - Idősek - Kiárusítás - Anahita - Rovás-ABC - Magamról - Választás2011 - Igazságos Mátyás - Csonka Magyarország - tri-A-non! - Gyógynövények - KeReCSeNY - Halhatatlanság - Nibiru - BlogPost - Domonyi Blogja - Szkíta-Hun-Magyar - Aries-YouTube - ARIEStart - ARIES links - Aries Hungary - ARIES Üzleti Hálózat - ARIES.hu - AriesTrade.com - Aries Galéria - FaceBook profilok - Domonyi Károly FB oldala